Egy 4. osztály októberi pillanatai

Publikálva: 2020. október 27.

Nem unatkoztak októberben a Zákányszéki Általános Iskola diákjai. Az „Egészség” és az „Otthon” témakörére épülő érdekes programok tették izgalmassá ezt a hónapot. A 4. osztály élete különösen mozgalmasra sikerült

A 4. osztály tanítója, Makráné Vass Éva gondoskodott róla, hogy az „Egészség” és az „Otthon” tematikája már a hónap első napján érvényre jusson. Osztálya október 1-jén, a zene világnapján az énekórát a szabadban töltötte, és a diákok madárcsicsergős környezetben, friss levegőn énekelték el kedvenc dalaikat. Munkáját dicséri, hogy minden diák kapott egy kis füzetecskét, amelyben egyszerű dalocskák kottái rejtőztek.

Október 2. napja is a szabadba vezetett. Ezúttal a közeli Gárgyán-erdőbe kirándultak. Séta közben felidézték a fák, vadvirágok, gombák, rovarok nevét, majd betértek egy tanyasi zöldségeskertbe, ahol a diákokat az otthonába engedő édesapa lelkesen beszélt a gazdálkodás rejtelmeiről. Ezt követően az erdőben - egy rövid tízórai után - fergeteges számháború alakult ki a lányok és a fiúk csapata között.

A tanulók a hónap folyamán számos egyéb egészségtudatos program részesei lehettek. Rádiós műsorral készültek a zöldségek, gyümölcsök, vitaminok témakörében, sportversenyen vettek részt, és megszülettek az e témát feldolgozó rajzaik is. Az intézmény által meghirdetett rajzpályázat a pandémiás helyzethez kapcsolódva „Védekezés a vírus ellen” elnevezést kapta.

Izgalmasnak bizonyult a gyümölcs- és zöldségsaláták virtuális elkészítése is, melynek során azt tapasztalták, hogy a fiúk bátrabban használnak különféle erősebb ízesítőket, a lányoknak pedig kifinomultabb és nagyobb a tudásuk ezen a téren.

Október közepén kerékpárra pattant az osztály. A diákok a hűvös, esős idő ellenére sem riadtak meg a 35 perc intenzív biciklizéstől.

Még az őszi szünet előtt kilátogattak az iskola biokertjébe is, ahol megfigyelték az őszi változásokat. Különösen arra a komposztálóra voltak kíváncsiak, amelyet az osztály tanulója, Tandari Jázmin nyert az iskolának a „Maradék nélkül” című rajzpályázaton való sikeres részvételével.

A hónapot is rajzpályázati sikerrel zárták. Az egységes magyar Rendőrség létrehozásának és fennállásának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett rajzpályázat nyereményét Tandari Jázmin boldogan vette kezébe.

„Reméljük, a novemberi hónapunk is ilyen mozgalmas lesz! Terveink már vannak….!” – mondta Makráné Vass Éva osztályfőnök.


Menü

Navigáció