Ebben a tanévben is éremeső zúdult a Radnóti diákjaira.

Publikálva: 2018. június 19.

A Szeged Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium versenyeredmények tekintetében ebben a tanévben is hozta a formáját: összeszámolni is nehezen tudja a különböző rangos versenyeken elért előkelő helyezéseket.

Az évről évre kimagasló eredményeket elérő, magas színvonalú tehetséggondozásáról ismert gimnázium diákjai az idén is bizonyítottak. Teljesítményeiket a sokoldalúság jellemzi, és kiemelkedő versenyeredményeikről csak a teljesség igénye nélkül lehet beszélni.

A sikersorozat már ősszel beindult. A 2017 októberében Sátoraljaújhelyen megrendezett 45. Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny Kárpát-medencei döntőjében két tanuló is Sátoraljaújhely Emlékérmét kapott. Ugyancsak ősszel az egyik RMG-s tehetség grafikáját száznál is több alkotás közül válogatta be a zsűri az Országos Középiskolás Képzőművészeti Diáktárlatra.

Januártól kezdődően aztán minden napra kijutott az örömből.

Nagyszerűen szerepeltek a diákok a Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Versenyen. A regionális megmérettetésre dél-alföldi, délvidéki és bánsági magyar iskolák tanulói nevezhetnek. A 9-12. évfolyamon I-II-III. helyezések születtek. Sikereket hozott a Bolyai Matematika Csapatverseny országos döntője is, ahol a kilencedikesek csapata II., a tizenkettedikesek csapata I. helyezést ért el. A XXVIII. Varga Tamás Matematikaverseny országos döntőjében tizenhárman képviselték az iskolát, és mind a 7., mind a 8. évfolyamos korosztályban előkelő eredmények születtek. A XXVII. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny sem ért véget RMG-s siker nélkül. A megméretést a matematikából legeredményesebb Kárpát-medencei magyar tannyelvű középiskolák számára rendezik, ahol 9-12. évfolyamon I-II-III. helyezéseket értek el a diákok. A Zrínyi Ilona Matematikaverseny országos döntőjén szintén akadt az intézmény számára dobogós helyezés. A Jedlik Ányos Fizikaverseny országos döntőjében idén 3 tanuló képviselte az iskolát, természetesen I-II-III. helyen végeztek. Ugyancsak kiemelkedően szerepeltek a diákok a mintegy 40000 magyar anyanyelvű diákot mozgósító Kenguru Nemzetközi Matematika Tesztverseny hazai döntőjében, és az Arany Dániel Matematikai Tanulóversenyen. A közel 200 tanuló részvételével megrendezett 50. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny döntőjében három kategóriában 8 tanuló képviselte az iskolát, közülük öten az első tíz helyezett között végeztek.

Kiemelkedő eredmény, hogy az iskola az idén is delegálhat egy tagot a 29. Nemzetközi Biológiai Diákolimpiára utazó magyar csapatba. Az olimpiát 2018. július 15-22. között Teheránban rendezik meg. Már hagyományos, hogy a Nyelvészeti Diákolimpián (ILO) is van radnótis a hazánkat képviselő együttesben. Sőt az első tartalék is az iskola kilencedikese.

Káprázatos teljesítménnyel öregbítették az intézmény hírnevét a földrajzot szerető tanulóik is. A X. Földgömb Nemzetközi Földrajzverseny tíz legjobb csapata közé hat radnótis is bekerült: a tanulók az 1., 2., 4., 5., 8. és 9. helyet szerezték meg, de a Less Nándor Földrajzversenyen RMG-s diák állhatott a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. A kaposvári Lóczy Lajos Földrajzversenyen az ország legjobb tizenkét kilencedikese közé 6, a tizedikesek közé pedig 3 radnótis diák került! Erről a versenyről sem jöttek haza a tanítványok dobogós helyezés nélkül, emellett teljesítményüket négy különdíjjal is jutalmazták.

Eredményes volt a Politikatörténeti Intézet „Hadszíntér és hátország” címmel meghirdetett négyfordulós középiskolai csapatverseny országos döntőjébe, a Festival d’italiano olasz nyelvi verseny és a Pécsett megtartott XV. ECL Országos Nyelvi Verseny is, ez utóbbi megmérettetés mind angol, mind német nyelvből 1. helyezést hozott. A "Szép magyar beszéd" verseny Kárpát-medencei döntőjében pedig Kazinczy-emlékéremmel gazdagodott az intézmény egyik tanulója. A Fiedler Ferenc Gyermek és Ifjúsági Rajzpályázat országos alkotói pályázatán – több száz beérkezett mű közül – 2. helyezést ért el az intézmény diákja. Monotípiája, melyet az Országos Rendőr-főkapitányság épülete ihletett, a H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ Művészeti Galériájában tekinthető meg Budapesten.

A sportágak imádói szintén örülhettek. Az intézmény egyik diákja novemberben Kecskeméten a korosztályos uszonyosúszó országos bajnokságon 3 aranyérmet is szerzett, ezek között két egyéni első helyezést, és készülhetett a válogatottal az antalyai junior Európa-bajnokságra. Decemberben az V. Uszonyos- és Búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokságon, 400 méteres felszíni úszás kategóriában ugyanez a diák új korosztályos országos csúcsot állított fel.

Remekül teljesítettek a tanulók a Sakk Diákolimpia országos döntőjében, ahol a fiúk bajnoki címet, a lányok diákolimpiai bronzérmet szereztek. Az Arany János Tehetséggondozó Program előkészítő évfolyamai számára Bonyhádon megrendezett XVIII. Országos Gymnasion Sporttalálkozón a fiúk kosárlabdázásban I., a lányok labdarúgásban III. helyezést értek el. Az intézmény egyik tanulója a 2017-18-as tanévben elért kiemelkedő eredményeit követően egyéniben és vegyes párosban is megnyerte az U19-es korosztályos magyar tollaslabda országos bajnokságot. Ebben az időszakban az ifjúsági olimpiai kvalifikációs versenyeken sikeresen megszerezte az olimpiai (Argentina 2018.) részvételhez szükséges kvótát is. Az Uszonyosúszó Diákolimpia országos döntőjén 2 kategóriában diákolimpiai bajnoki cím, a Tenisz Diákolimpia országos döntőjében pedig bronzérem született.

A tanév végéhez közeledve csak tovább sokasodtak az érmek. Sikereket hozott a TIT Jurányi Lajos Országos Nyelvhasználó Verseny, a Szlovéniában megrendezett XVI. Természettudományos Diákolimpia, az Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny, az Arany János Tehetséggondozó Program előkészítő évfolyama számára rendezett Szilencium Magyar Nyelvi Verseny és még sorolhatnánk.

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken elért eredmények is magukért beszélnek. Ebben a tanévben 14 tanulmányi kategóriában 11 tantárgyból 48 tanuló jutott döntőbe. Tíz tanuló végzett az első tíz hely valamelyikén, három dobogósuk volt, és közülük egy tanuló meg is nyerte kategóriájában az OKTV-t.

Az iskola kimagasló eredményeihez gratulálunk!

Menü

Navigáció