Deák Olimpia 2018.

Publikálva: 2018. április 25.

A Deák Olimpia című rendezvénysorozat a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium kiemelt éves programjai közé tartozik, melyet 2018 tavaszán ismételten nagy érdeklődés övezett.

A Deák Olimpia keretében a diákok egy hónapon keresztül - szinte minden tantárgyhoz kapcsolódóan - tanulmányi versenyeken vehetnek részt, ahol összemérhetik tudásukat, ismereteiket. A versenyek összeállításakor a pedagógusok mindig arra törekszenek, hogy a programok érdekesek, színesek legyenek, minél nagyobb létszámban mozgassa meg a diákokat, és a különböző tantárgyak iránti érdeklődést tovább mélyítsék.

A Deák Olimpia versenysorozat zárónapja a szórakoztató tudásszerzés jegyében zajlik, ahol a tanulók tantárgyakhoz kapcsolódóan és érdeklődésüknek megfelelően hallgathatnak meg előadásokat, vehetnek részt programokon, melyeket meghívott egyetemi tanárok, valamint olyan előadók tartanak, akik akár életvitelükkel, de leginkább szakmájukban elért eredményeikkel példaként szolgálhatnak az intézmény diákjai számára.

Az elmúlt hat évben köszönthettek már itt írót, történészt, kutatót, ügyvédet, pszichológust, sőt divattervezőt vagy médiaszemélyiséget is. Egyesek évek óta visszatérő vendégek a gimnáziumban.

2018-ban is az értékközvetítés volt a szervezők elsődleges célja, amelynek megvalósításában több mint 50 meghívott előadó, vendég, gimnáziumi tanárok és diákok vettek részt, mintegy 30 helyszínen. A rendezvény karitatív célokat is szolgál, ugyanis évek óta a zárónap teljes időtartama alatt véradásra is lehetőséget biztosítanak.

A programokban gazdag hónap tanulmányi versenyeinek ünnepélyes díjkiosztására a zárónap végén kerül sor, ahol a diákok átvehetik a megérdemelt emlékplaketteket és okleveleket.

Ilyen szintű, csaknem ezer gyereket megmozgató rendezvény színvonalas megvalósítása csak a teljes tantestület és a diákönkormányzati tagok összefogásával lehetséges.

A Deák Olimpia zárónapjának szervezői minden évben a legfontosabb célként a közösségi érzés erősítését tűzik ki célul, és noha itt elsősorban a diákság közösségének erősödésére gondolnak, ám nem feledkeznek meg a tanári közösség összefogásáról sem, mely a legfontosabb feltétele annak, hogy hosszú évek óta a Deák Olimpia a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium egyik legsikeresebb és legerősebb hagyománya.


Menü

Navigáció