Deák- nap a Barcsi Deák Ferenc Általános Iskolában

Publikálva: 2018. november 27.

2018. október 19-én az iskola névfelvételének 25 éves jubileumi évfordulóját ünnepelték meg az intézményben.

Emlékeiket, jellegzetességeiket, mindazt, ami különlegessé, egyedivé teszi az iskolát összegyűjtötték egy kiadványban, hogy megadják a kellő tiszteletet a múltnak, melyben közösségük minden tagjának ott a része. A kiadvány első példányait az e napon Deák-plakettel kitüntetett 3 intézményvezető vehette át, akik 1993 óta az iskola élén állva meghatározták annak életét: Káplár Adolf, Vodenyák Imréné és Vizváriné Maronics Mária.  

A rendezvényen az iskola összes diákja, dolgozója mellett számos meghívott vendég ünnepelt együtt. A meghitt hangulatú műsor után a tanulókat 17 különböző helyszínen várták érdekes programok. A felsős gyerekek volt diákok motiváló előadásait hallgatták: személyes ismeretségeket köthettek többek között Dr. Tóvári József kutató biológussal, Katz Zsófia musical színésznővel, Lipics Barna pszichológussal, Bonevácz Biankával, aki az  iskola judo kiválósága, s junior diákolimpián szerzett arany-, illetve bronzéremmel is büszkélkedhet, Vizvári Dénessel, aki az iskola volt diákja és volt pedagógusa, jelenleg egy híres amerikai olaj- és gázcég IT managere, és Kovács Zoltánnal, aki az egyik hazai kereskedelmi tévécsatorna promo producere. Ezen kívül a nap folyamán a gyerekek választhattak a népszerű VR reality, könyvtári vetélkedő, Deák-film készítés, örömzenélés a helyi Mustármag zenekarral, kézműves foglalkozás a kreatív kuckóban, trambulinozás, földrajz-történelmi vetélkedő, rendőrségi Közlekedj okosan!, és karaoke programok közül. Az alsós tanulókat a Grimask Színház Bolondvár című interaktív mókás előadása szórakoztatta.

 A jubileumi Deák-nap végén felnőttek, gyerekek egyaránt élményekkel gazdagon tértek haza.

Menü

Navigáció