„Aranykapu”

Publikálva: 2022. december 5.

A Szegedi Fekete István Általános Iskola októberben tíz állomásból álló programsorozatot indított útjára „Aranykapu” címmel, mely az óvodások és szüleik előtti bemutatkozáson túl egyebek között az alsó és felső tagozat közötti átmenet kérdésével, valamint a felsősök pályaválasztásával is foglalkozik.

A Szegedi Fekete István Általános Iskola által indított „Aranykapu” a nyitott iskola elvein alapul, ennek megfelelően igyekszik minél nagyobb rálátást biztosítani az intézmény falai között folyó nevelő-oktató munkára, annak különböző területeire, és fő törekvése a szülők minél szélesebb körű bevonása a pedagógiai folyamatokba. Az elnevezést a közismert gyermekdal hívogató sorai inspirálták: „Nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta!”

A teljes tanévet átívelő programsorozat első eseményeit október végén szervezték meg. Az őszi alkotónap és a szülői klubösszejövetel komplex módon foglalkozott az óvodából iskolába való átmenet témájával. Míg a vendégségbe érkező, beiskolázás előtt álló óvodások kézműveskedtek egy kicsit, addig a szülők számára az iskolapszichológus tartott előadást az átmenet során előforduló nehézségekről, problémákról, valamint ezek megoldását javaslatokkal, példákkal segítette. Az „Őszi varázs” elnevezésű alkotónapot további kettő követi majd „Csillámló tél” és „Hívogató tavasz” címmel.

November közepén a 4. osztályosok szüleit hívták meg egy, a felső tagozat munkáját bemutató délutánra. Az érdeklődők itt megismerhették a leendő osztályfőnököt, információkat kaphattak a közösségi programokról, szakkörökről, fejlesztési lehetőségekről, a „tanulás tanítása” módszertan szerepéről. A szülői fórum előtt a leendő szaktanárok saját elképzeléseikről, értékelési, jutalmazási elveikről is meséltek.  

Néhány nap múlva egy igazi esős novemberi délutánt varázsoltak színessé az iskolába betérő óvodásoknak. Ezúttal a különböző tudományterületekbe nyújtottak bepillantást. A programhoz „útlevél” is járt, melybe a kis vendégek különböző állomáshelyeken gyűjthették az aláírásokat.

A fizikai kísérleteket ámulva nézték az apróságok, és Samuval, a csontvázzal is találkozhattak. Másik helyszínen megidézték Mátyás király alakját, de az idegennyelv-oktatás is szerepelt a felfedezésre váró állomások között. A teleírt útlevél birtokosa az iskola emblémájával ellátott baglyos kitűzőt kapott ajándékba.

Az ”Aranykapu” negyedik rendezvényére november végén került sor. Az intézmény ezúttal középiskolai börzét szervezett a 6., 7., 8. évfolyamos diákok pályaválasztásának megsegítése céljából. A rendezvényen 13 középiskola képviselője vett részt.

A programsorozat különböző beiskolázási programokkal, alsós és felsős nyílt napokkal, gyerekeknek és szülőknek szóló rendezvényekkel folytatódik.

Az „Aranykapu” egész évben nyitva áll, és minden érdeklődő nyugodtan bekukkanthat rajta.


Menü

Navigáció