Arany diplomás a Rókus Gyermekkar

Publikálva: 2018. november 20.

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA által november közepén megrendezett Kodály Zoltán VIII. Magyar Kórusversenyen a szegedi Rókusi Általános Iskola gyermekkara arany diplomát kapott, megkoronázva ezzel az intézményben évtizedek óta nagy népszerűségnek örvendő emelt szintű ének-zene oktatást.

A magyar kórusok országos minősítő rendszerének egyik legmagasabb szintű megmérettetését, a Kodály Zoltán VIII. Magyar Kórusversenyt a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium rendezték meg 2018. november 15-18-a között.

A rangos zenei eseményre azok jelentkezését várták, akik kiemelten kezelik az európai és nemzeti kultúránk, illetve az igényes kóruséneklési tradíciók továbbörökítésének kérdését.

A 11 kategóriában induló 27 kórus versengésében - egyetlen szegedi résztvevőként - a Rókus Gyermekkar Dr. Liptákné Klement Ágnes vezetésével arany diplomát kapott.

Előadásukban elhangzott Kodály Zoltán Gergely-járás, valamint Villő, Karai József Új regősének és Gabriel Fauré Tantum Ergo című műve.

A kiváló eredményhez gratulálunk!



Menü

Navigáció