Akcióban a Zöld Dózsások

Publikálva: 2023. június 1.


A Szegedi Dózsa György Általános Iskola ÖKO szemléletű tanulóinak egy kis csapata akcióba lépett. A Zöld Dózsások névre hallgató diáktársaság nagy lendülettel látott neki a fenntarthatóság kérdéskörével foglalkozó iskolai programok bővítésének, az intenzív szemléletformáló munkának.

A Zöld Dózsások korösszetétele igen vegyes, a mintegy 20 főből álló csapat 2-8. osztályos tagokból áll.

 

Olyan tanulókból „…akik elkötelezettek a természet értékei, annak megóvása és felkutatása iránt, és szívesen vesznek részt természetvédelmi tevékenységekben, vagy találnak ki ilyen jellegű tevékenységeket. A kapcsolattartás folyamatos és rendszeres. Hetente megbeszéléseket tartunk, amelyeken az elkövetkező hét tennivalóit egyeztetjük a különböző ötletek összhangba állításával.” – mondta Mészárosné Surányi Olga, a tehetségtámogató és ÖKO munkaközösség vezetője.

 

A március a tavaszt idéző diákalkotások elkészítésével kezdődött. Sok-sok természetes anyagból összeállított dísztárgy született a munka során.

 

Áprilisban a Fenntarthatósági Témahét került a figyelem középpontjába. A témához kapcsolódóan nagy sikere volt egyebek között a MAGONC online versenynek, az eredményes szemétgyűjtési akciónak, valamint „Az erdők védelme és élete” címmel megtartott füvészkerti foglalkozásnak is.

 

Májusban Budapestre utaztak. A Magyar Természettudományi Múzeumban tettek látogatást, ahol az egyik érdekesség a beporzókkal foglalkozó kiállítás volt.

 

Itthon Tokody Bélát, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád-Csanád vármegyei titkárát látták vendégül. „A madárvonulásról érdekesen” címmel hallhattak tőle információban gazdag előadást az érdeklődők.

 

Májusban került megrendezésre az intézményi „Ki mit tud?” is, ahol a természet meglátásából fakadó művészi kifejezésmódra, a tehetség és környezet összhangjára helyezték a hangsúlyt.

 

Tervekből sincs hiány. Egy 5. osztályos diákjuk, aki egyébként a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagja, rövidesen előadást tart a környezetünkben élő madarakról.

 

A június pedig a kirándulásoké, ebben a hónapban a Kiskundorozsmán álló öreg szélmalom és a Fehér-tó a cél.

 

A Zöld Dózsások formáció mindent elkövet annak érdekében, hogy a fenntarthatóság elveivel összhangban álló programok tárházát bővítsék, természeti kincseinkről minél többet megtudjanak, és környezetünk értékeit a lehető legnagyobb gondoskodással megóvják. Tervezik, hogy öltözködésükkel, egységüket kifejező sapka vagy póló viselésével is közös gondolkodásmódjukra hívják majd fel a figyelmet a jövőben.

Menü

Navigáció