A szép magyar beszéd mestere

Publikálva: 2023. április 3.

Domán Zarándot, a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola 8.b osztályos tanulóját joggal nevezhetjük a szép magyar beszéd mesterének, hiszen a Kisújszálláson megrendezett „Szép magyar beszéd” verseny regionális döntőjében aranyérmet érő teljesítményt nyújtott.

„Nemesebb és hasznosabb foglalatosság nem lehet, mint a hazai nyelvet a legfőbb tökéletességre vinni.” Kazinczy Ferenc gondolata mentén szerveződött a „Szép magyar beszéd” verseny, mely az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kazinczy-díj Alapítvány – Péchy Blanka emlékére kuratóriuma által meghirdetett nyelvi vetélkedő regionális döntőjét a Dunától keletre eső megyék 7–8. évfolyamos tanulói számára Kisújszálláson rendezték meg 2023. március 24-26-án.

A városháza épületének díszterme zsúfolásig megtelt a kétfordulós megmérettetés idején, hisz a részt vevő 61 diák sikeres teljesítményéért közel kétszáz főnyi szülő, valamint kísérőtanár szíve dobogott.

Domán Zaránd, a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola 8.b osztályos tanulója a februári területi döntő I. helyezettjeként jutott a döntőbe, ahol kiváló teljesítményt nyújtott.

„… okosan, alapos módszerességgel alkalmazta a szabadon választott és a kötelező esszé felolvasásánál a felkészülés során elsajátított értő-értető szövegtolmácsolási technikákat. Iskolánk tanulója a „Szép magyar beszéd” országos verseny aranyérmét vehette át – számos értékes könyvjutalommal együtt – a március 26-i díjkiosztó ünnepségen.” – adta hírül büszkén az intézmény.

Az értékelő munkát két zsűri végezte, melyek elnökei Dr. Eöry Vilma főiskolai tanár, nyelvész, valamint Kerekes Barnabás, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke, a Kazinczy-díj Alapítvány elnökhelyettese, a Magyar Katolikus Rádió „Szóról – szóval” című műsorának szerkesztője volt.

Szívből gratulálunk az iskola hírnevét öregbítő eredményhez mind az aranyérmes tanulónak, mind felkészítőjének, Illésné Babai Gizella magyartanárnak.

Menü

Navigáció