A Székelykő csúcsán

Publikálva: 2018. június 11.

Erdélyben jártak a ruzsai Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint az Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola forráskúti, illetve csólyospálosi feladatellátási helyeinek hetedikesei.

A Határtalanul! pályázat keretében 2018. május 21-25-e között megvalósított tanulmányi kirándulás, a közösen töltött napok, a gazdag program minden eleme igyekezett arra ösztönözni a gyerekeket, hogy nyitott szemmel és szívvel járjanak; legyenek kíváncsiak, érdeklődők, elfogadók; tiszteljék történelmünk és irodalmunk nagyjait; értékeljék a természet nyújtotta szépségeket.

Az első megálló Arad volt, ahol az emlékezés koszorúit helyezték el a diákok a tizenhárom vértanú emlékművénél. Következett Déva és Vajdahunyad vára, majd Nagyenyed. Jártak a Tordai-hasadéknál, megtekintették Kolozsvár nevezetességeit, meglátogattak egy torockói iskolát, és meghódították a Székelykő csúcsát.

Jártak Marosvásárhelyen, Segesváron, Nagyszalontán. A nevezetességek megtekintése során felidézték mindazt, amit Petőfi és Arany János költészetéről tanultak.

„Igaz, ami igaz, nehéz és fárasztó hét áll mögöttünk, de az élményekért és az újonnan kötött barátságokért, a közös éneklésekért minden percét hatalmas élmény volt megélni! Köszönjük a Határtalanul! pályázatnak ezeket a csodás napokat!” – írták a programban részt vevő diákok.

A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul! programjának HAT-17-01-2017-00467. számú támogatási szerződése forrásából valósult meg.


Menü

Navigáció