A radnótisok ismét kiemelkedő nemzetközi diákolimpiai eredmények birtokában kezdhették el a szeptembert.

Publikálva: 2019. szeptember 18.

Az elmúlt tanévben, illetve a nyári időszakban megrendezésre kerülő nemzetközi diákolimpiákon a Szegei Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium nyolc tanulója is a magyar delegációk csapattagjaként versenyezhetett.

Már a csapatokba bekerülni is rendkívüli eredménynek számít, mely kemény, kitartó munkát, magas szintű tantárgyi tudást és felkészültséget igényel.

A Radnóti által delegált nyolc diák közül ketten aranyérmet szereztek. Hunyadi Marcell Dávid (felkészítő tanárok: Bán Sándor, Seres Ádám Zoltán) a Nemzetközi Biológia Diákolimpián (IBO), Weisz Máté Barnabás (felkészítők: Schultz János, Tigyi István) pedig a Közép-európai Matematika Olimpián (MEMO) lett dobogós első.

Ezüstéremmel hárman térhettek haza. Schrettner Jakab (felkészítette: Mike János és Schultz János) a Nemzetközi Matematikai Diákolimpia (IMO), Hámori Janka (felkészítők: Schultz János és Tigyi István) az Európai Leány Matematika Diákolimpia (EGMO), valamint Czakó Bálint (felkészítő: Bán Sándor) a Természettudományos Diákolimpia (EUSO) mezőnyében szerzett ezüstérmet.

Bronzérmet ketten tudhatnak magukénak. Veszprémi Zsombor (felkészítette: Hancsák Károly) az 53. Mengyelejev Diákolimpián (IMChO), Mendei Barna (felkészítők: Somogyi Anikó, Csányi Sándor, Gutai Árpád Tamás és Riener Ferenc) az Asztrofizikai Diákolimpián (IOAA) lett bronzérmes.

Urszuly Csenge (felkészítette: Gortva Tamás) a Nyelvészeti Diákolimpia (ILO) magyar csapatát erősítette.

A diákoknak és felkészítő tanáraiknak gratulálunk!

Menü

Navigáció