„A pedagógusi az egyik legszebb pálya…”

Publikálva: 2020. szeptember 17.

Kiemelkedő oktató-nevelő munkája elismeréseként Apáczai Csere János-díjban részesült Sápi Zoltán, az Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetője. A rangos elismerést 2020. szeptember 10-én adták át Budapesten.

A pedagógusnaphoz kötődő Apáczai Csere János-, Brunszvik Teréz-, Eötvös József-, Németh László- és Trefort Ágoston-díjak átadására az idén a koronavírus-járvány miatt későbbi időpontban, szeptember hónapban került sor.

Az elismeréseket Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Dr. Maruzsa Zoltán, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára adták át. 

„A pedagóguspálya az egyik legszebb pálya…” - hangsúlyozta Dr. Kásler Miklós a díjátadó ünnepségen, és köszönetet mondott a pedagógusoknak eddigi értékes munkájukért.

A kitüntetettek sorában köszönthetjük Sápi Zoltánt, az Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetőjét is, aki kiemelkedő oktató-nevelő munkája elismeréseként Apáczai Csere János-díjat vehetett át.

Kitüntetéséhez gratulálunk!


Menü

Navigáció