A „Bátrak ligája” bajnokai

Publikálva: 2019. március 19.

A Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola is részt vett a Honvédelmi Sportszövetség és a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság együttműködésével megszervezett országos versenysorozat Csongrád megyei fordulóján, ahol az intézmény csapata – kiváló teljesítményének köszönhetően – a dobogó legfelső fokára állhatott, és ezzel továbbjutott az országos döntőbe.

A „Bátrak ligája” elnevezésű országos vetélkedősorozat makói futamára 5 hazai és 5 külhoni iskola 7-8. osztályos tanulóiból álló csapat érkezett.

Az első próbatételt egy akadálypálya leküzdése jelentette, a végén – ügyességi feladatként – patkódobással. A második kihívás villámtájfutás volt, majd technikai kihívások következtek: lézerpisztoly- és kispuskalövészet, valamint a mozdulat és reflex gyorsaságát mérő vívópróba ledes falra.

A falmászást már nagyon várta a csapat, arra azonban senki sem számított, hogy a 7 főből álló csapat egyetlen lány tagja teljesíti leggyorsabban a feladatot.

Az izgalmak azonban itt még nem értek véget. A távirányítós tank vezetése szerencsére a robotika szakkörösöknek nem jelentett különösebb gondot. Ezt követte a váltóverseny, ahol falovon lovagoltak, majd tapadókorongos íjászaton mérték össze tudásukat, és az ergométer technikáját is gyorsan elsajátították.

A versenynap zárásaként még egy szellemi próbatétel is várt a diákokra. A téma II. Rákóczi Ferenc élete és munkássága volt.

A mórahalmiak elszánt küzdelmének köszönhetően kiváló eredmény született. Az intézmény csapata a makói forduló dobogós első helyezettjeként az országos döntő részese lesz júniusban.

Csapattagok: Tóth Lea (7. a), Zsiga Zsombor, Márton Gergely, Dobó Attila, Mangó Zoltán, Szalai Márton, Bubori Kartal (8. b) a. Felkészítő tanár: Szerencsiné Csamangó Jusztina.

A dicsőség mellé 500 ezer forint értékű sportszercsomagot vehetett át az iskola.

Az elért eredményhez gratulálunk!


Menü

Navigáció