A 3D csodái, avagy a jövő világa a könyvtárban

Publikálva: 2018. november 6.

A Tisza-parti Általános Iskola a hagyományos keretekből kilépő, a digitális világ felé nyitott foglalkozásokkal igyekszik tanulóit a könyvek közé csalogatni.

Az érdeklődők már tavaly ízelítőt kaptak a háromdimenziós nyomtatás csodáiból az iskola diákjának, Zoltán Miklósnak köszönhetően.

A bemutató olyannyira jól sikerült, hogy ebben a tanévben ő volt a délutáni könyvtári foglalkozások első előadó vendége.

Hozzáértése, lelkesedése most is magával ragadta a hallgatóságot. A résztvevők megismerhették a gép működését, beleláthattak a tervezés folyamatába, és elégedetten vehették kezükbe a végtermékeket: az iskolai emblémát, valamint az egyéni kérésekre elkészült kedves, apró figurákat.

Az iskola már a folytatást tervezi. Nem titkolt célja, hogy a tanulók fantáziáját jelentős mértékben megmozgató digitális lehetőségek felé nyitott, izgalmas könyvtárba csalogató programok szervezésével hozza közelebb tanulóit a nyomtatott könyvek világához, és a különböző területek összekapcsolásával az olvasás iránti érdeklődésüket is felkeltse.

Az intézmény szeretné elérni, hogy a padsoraiban felnövekvő generáció tudja és elhiggye: a digitális csodák és a papírra vetett tudás jól megférnek egymás mellett!


Menü

Navigáció