160. születésnapját ünnepelte a Szegedi Dózsa György Általános Iskola

Publikálva: 2019. november 20.

A matuzsálemi korban lévő intézmény 2019. november 13-án tartotta jubileumi estjét a Szegedi Ifjúsági Ház Rendezvényközpontban. A nem mindennapi évfordulót látványos színpadi műsorral ünnepelte az iskola apraja és nagyja.

A nagyszabású évfordulós ünnepséget Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Szegedi Tankerületi Központ igazgatója nyitotta meg, majd az intézmény vezetője, Dr. Szuromi István köszöntötte a megjelenteket, és mesélt a Dózsa 160 éves történetéről. Elmondta, hogy 1859-ben pontosan ezen a napon, november 13-án nyíltak meg az akkori kétemeletes „Tornyos Iskola”  kapui, ennek a napnak kíván méltó emléket állítani a mostani iskolaest.

Egy vidám kisfilm vetítését követően a Bonis Bona díjas Kása Péter testnevelő-edző beszélt a sporttagozatos iskolában nagy hagyományokkal bíró, a tankerület intézményei között „dózsás unicumnak” számító kajak-kenu sport múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Ezután színvonalas diákelőadások következtek. Az Akkreditált Kiváló Tehetségpont, valamint Európai Tehetségpont címmel rendelkező iskola ünnepi estjén a tanulók táncra perdültek, énekeltek, zenéltek, szavaltak, és egy olasz–angol nyelvű produkcióval az intézmény oktatási profiljának másik jelentős elemére, a harminc éve sikeresen működő emelt szintű nyelvoktatásra irányították a figyelmet.

Diákok, tanárok meghatódva tekintettek vissza az eltelt 160 évre, és láthatóan lelkesen segítik az öreg iskolát abban, hogy évtizedes hagyományait megőrizve, elhivatottan haladjon tovább az úton.

Menü

Navigáció