A Magyar Kultúra Napjáról való megemlékezésnek sajátos módját választotta a Szegedi Gregor József Általános Iskola. A Himnusz nyolc versszakából minden évfolyamnak jutott egy, melyet saját látásmódja, fantáziája szerint festhettek meg az évfolyam osztályai. Az alkotásokból szenzációs kiállítás kerekedett.

Januárban a Magyar Kultúra Napjáról való megemlékezés valamennyi iskola központi programjai közé tartozik.

Idén sem maradtak el az adott intézmény típusától, a diákok életkorától, a pedagógusok ötleteitől és számos egyéb tényezőtől függő ünnepi programok. Elmondhatjuk, hogy ki-ki a saját módján ünnepelt. Voltak, akik a hagyományosabb műsorok mellett döntöttek, de akadtak olyanok is, akiket a „kicsit másképp” elv vezérelt.

Ez utóbbi csoportba tartozott a Szegedi Gregor József Általános Iskola is, ahol a Himnusz egy-egy versszakának illusztrálása volt a különböző évfolyamok feladata.

Az elkészült alkotásokat a Magyar Kultúra Napjának tiszteletére az iskola bejáratánál állították ki.

Így néznek ki például a Himnusz gyönyörű sorai a 8.b képi értelmezésében.