2019. január 27-én emlékeztünk egyik legnagyobb költőnk, Ady Endre halálának 100. évfordulójára. A megemlékezés perceihez kapcsolódóan a Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói formabontó ötlettel álltak elő.

1919. január 27-e szomorú napja a XX. századi magyar irodalomtörténetnek. Ezen a napon vesztettük el egyik legnagyobb költőnket, Ady Endrét.

Véletlen ugyan, de mégis szembetűnő, hogy a Szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban éppen 27 osztály működik. A tehetséggondozásban élen járó iskola szemfüles diákjai nem is hagyták figyelmen kívül a számok egybeesését, és igazán egyedi ötlettel álltak elő.

A kezdeményezés lényege az volt, hogy az osztályok mindegyike válasszon ki és a számára kijelölt napon szavaljon el egy Ady-verset, ily módon 27 napig tartó versmondással emlékezzenek meg a költő halálának 100. évfordulójáról.

Az ötletet tett követte, és 2018. december 10-étől kezdődően, minden hétköznapon egy-egy osztály egy-egy Ady-verset ajánlott az iskola többi közösségének.

A szavalatok az iskolarádióban voltak hallhatóak, majd a kinyomtatott irodalmi műveket elhelyezték a tanári előtt, hogy mindenki láthassa, olvashassa őket.

A fiataloktól induló kezdeményezés mozgatója Klement Márk László 12. B osztályos tanuló volt, akinek munkáját diáktársai, az osztályfőnökök, valamint a magyar szakos pedagógusok is segítették.

Így történt az, hogy egymást követő 27 hétköznapon 27 RMG-s osztály 27 elmondott és kifüggesztett verssel emlékezett meg a költőóriás január 27-én bekövetkezett halálának kerek évfordulójáról.