A Rókusi Általános Iskola nemrégiben örömmel adott hírt arról, hogy elnyerte az Ökoiskola címet. A környezet védelme iránt elkötelezett intézmény régóta zöld utakon jár, amelyeken rendületlenül, ügyesen és ökosan lépegetnek egyre tovább. Az októberi ökotudatos programok is erről tanúskodnak.

A Rókusi Általános Iskola eddigi zöld tevékenységére felkerült a korona, hiszen nemrégiben elnyerte az Ökoiskola címet. Az intézmény mindig is elkötelezett volt a környezetvédelem iránt, valamennyi pedagógusa fontosnak tartja az ökotudatos nevelő-oktató munkát, a diákság szemléletének formálását. Októberben bizonyították is mindezt.

Az Állatok világnapjához kötődően - a rókusis diákok és dolgozók támogatásával, az ő szavazásukat követve - az iskola örökbe fogadta a Szegedi Vadaspark Poldiját, az észak-kínai leopárdkölyköt.

„Büszkék vagyunk rá, hogy gondozásához anyagiakban is hozzájárulhatunk, hangsúlyozva ezzel az állatvilág megőrzésében közös felelősségvállalásunkat.” – adta hírül büszkén az örökbefogadó intézmény.

Szintén az Állatok világnapjához kötődően tárgyi adományokból szerveztek gyűjtést a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány számára. Erről így meséltek:

„A rókusis családok jó szívvel adományoztak kutyaeledeleket, nyakörvet, játékokat a segítő állatkölykök számára. A felsősök közül többen kedvet kaptak a versíráshoz is, melyben a vakvezető kutyák feladatának fontosságára hívták fel a figyelmet.
A felajánlásokért cserébe az vakvezető kutyákat képző alapítvány két kutyussal – Bixszel és Ciprussal - meglátogatta iskolánk diákjait, akik így láthatták (jobban mondva: letakart szemekkel megtapasztalhatták), hogyan is válik a kölyökből rendkívül okos, a környező világra különösen érzékeny, a gazda szemét helyettesítő szenzorrá.”

A Klímavédelem világnapját is megünnepelték. Ezen a napon az éghajlatváltozás veszélyeire hívták fel a figyelmet. Két dologra fókuszáltak leginkább: az autók túlzott használatából eredő levegőszennyezésre és a műanyag palackok, illetve az egyszer használatos termékek elterjedésének hosszú távú szomorú következményeire. A klímabarát módon iskolába érkező gyerekek ezen a napon Zöldőr pecsétet kaptak a kezükre. A szünetekben a diákok lelkesen kóstolgatták a tanárok által lefőzött finom teaféléket.

 

 

Örömmel jelentjük, hogy a tea mennyisége a tavalyit felül is múlta, a felhasznált cukor mennyiségét viszont … a felére csökkentettük. A finom szálas teából készült eper-hibiszkusz és az erdei bogyókból válogatott főzetet cukormentesen is ízletesnek, a hársat mézzel fenségesnek vélték a gyerekek. A kamilla is jól fogyott…” – olvasható a teanapról szóló iskolai híradásban.

Az intézmény - csatlakozva az E-Qka programhoz - a használt sütőolaj gyűjtésében is jeleskedik. Nagy örömükre szolgált, hogy a gyűjtőkannák iránti igény az elmúlt hónapban megemelkedett.

Láthatóan az október bővelkedett az ökos programokban és jó példákban. A zöld utakon járó iskola pedig rendíthetetlenül halad előre.