A Gyulai Tankerületi Központ elkötelezett a művészeti nevelés iránt

Új, önálló alapfokú művészeti iskola kezdte meg működését Békésen szep­tember 1-jén. A Kossuth-díjas zeneszerző, Szokolay Sándor nevét viselő alapfokú művészeti iskola békési székhelye mellett köröstarcsai, tarhosi és kamuti telephelyein is várja a zene, a képzőművészetek és a tánc iránt érdeklődő gyermekeket. Az új intézmény a békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából vált ki, így a Gyulai Tankerületi Központ fenntartásában működő köznevelési intézmények száma 28-ra emelkedett.

Napjainkban ennél örömtelibb hírről ritkán számolhat be tankerületi vezető – nyilatkozta Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója. Hozzátette, hogy a tanke­rületi központ eddig is biztosította a művészeti képzés magas szakmai színvonalához szükséges tárgyi és személyi feltételeket. Emellett minden lehetséges támogatási lehetőséget, pályázati forrást kihasznált a kiemelkedő minőségű művészeti oktatás felté­teleinek biztosítására. Az új intézmény létrehozásával pedig ez a szakmai színvonal még tovább erősödhet, hiszen az önállóvá válással a művészeti nevelés lett az elsődleges feladata az iskolának.

Az önkifejezést is segítik

A Gyulai Tankerületi Központ elkötelezett a művészeti nevelés iránt, hiszen a zene és a képzőművészetek megalapozzák a gyermekek esztétikai szemléletét, az alkotómunka pedig hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok rendszeresen pozitív élményekkel gazdagodjanak, s ezzel együtt személyiségük is fejlődhet. A művészeti képzés segíti a közösségformálást, az önkifejezést és a tehetséggondozást. Az alapfokú művészeti iskolák pedig olyan fejlesztőpedagógiát képviselnek, amelyben a képesség- és személyiségfejlesztés kerül előtérbe – emelte ki a tanke­rületi központ vezetője. Teleki-Szávai Krisztina hangsúlyozta: a kiválási szándékot erősítette az a kormányzati célkitűzés is, hogy az alapfokú művészeti nevelés és oktatás az eddigieknél is hangsúlyosabbá váljon.

A zene mellett több képzőművészeti ágban is indul képzés az új, Szokolay Sándor Alapfokú Művészeti Iskola székhelyén és telephelyein

A Gyulai Tankerületi Központ illetékességi területén eddig is működött két önálló művészeti iskola. A gyulai székhelyű, méltán elismert Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolának a gyulai székhelye mellett tizenegy telephelye van, míg a gyomaendrődi Kállai Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a székhelye mellett öt telephelyen neveli, oktatja a művészet iránt érdeklődő diákokat. A tankerületi központ több általános iskolájában is folyik művészeti képzés, így elmondható, hogy a gyermekek életét boldogabbá, teljesebbé tevő tánc, színjátszás, zene és képzőművészet a Gyulai Tanke­rületi Központ illetékességi területén mindenhol elérhető a családok számára. Békés város és a zene kapcsolata nem új keletű, hiszen az 1946-ban alapított Békés-Tarhosi Énekiskola és az 1976 óta megrendezett Békés-Tarhosi Zenei Napok kapcsán a település régóta szerepel a zeneművészet szakmai térképén.

Az énekiskola szellemisége napjainkban is él

Az egykori bentlakásos, Gulyás György karnagy által alapított, a Kodály-módszer alapján tanító Békés-Tarhosi Énekiskola padjaiban ült többek között Bozay Attila Kossuth-díjas zeneszerző, Tarjáni Ferenc kürtművész, Mező László világhírű csellóművész, a nemzetközileg elismert Bartók vonósnégyes csellistája, Csukás István Kossuth-díjas író, költő, vagy éppen Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző, az új iskola névadója. Nem véletlen, hogy az iskola elnyerte a Magyar Örökség Díjat is.

Ugyan a régi énekiskola rövid életű volt, de szellemiségét méltó módon vitte tovább a békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola. A 2020/2021-es tanévtől pedig már az új békési művészeti iskolában folyik a magas színvonalú képzés, ahol a művészeti oktatást választó diákok a zene, a néptánc vagy a színjáték mellett grafikát, festészetet vagy szobrászatot is tanulhatnak.

Öröm és megtiszteltetés a Gyulai Tankerületi Központ számára, hogy Szokolay Sándor örököse és művészeti hagyatékának őrzője, Szokolay Orsolya támogatta édesapja nevének használatát. A zeneszerző példaértékű, áldozatos művészeti és pedagógiai munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ifjúság megszeresse a komolyzenét – mondta el Teleki-Szávai Krisztina.

Szokolay Sándor (1931–2013) a hazai és nemzetközi zenei életben is elismert, Kossuth-díjas zeneszerző volt. Több zenei műfajban is alkotott, az operától a szólóművekig. Közel harminc éven át tanított a Zeneakadémián. Évtizedeken át jelen volt a magyar kulturális élet legtöbb helyszínén, vetélkedők zsűrijében, a rádió és a televízió adásaiban. Hagyatéka négyszáz zeneművet, számtalan írást, levelezést, publikációt is tartalmaz.

Méltó nevet választottak az iskolának

Dankó Béla, a város országgyűlési képviselője elmondta, a művészeti oktatás eddig is magas szinten működött a városban, de az önálló keretek nagyobb teret adnak az iskolának.
– A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola kiváló gazdája volt az alapfokú művészeti oktatásnak, amely mostantól már önállóan, éppen ezért magasabb szinten működhet tovább, és képezheti a zenét,
illetve a művészeteket szerető fiatalokat – hangsúlyozta Dankó Béla.
Az országgyűlési képviselő kiemelte, az intézménynek méltó nevet választottak, Szokolay Sándor munkássága és öröksége önmagában is magas minőséget jelent. Dankó Béla elmondta, az iskola élére egy nagyszerű szakembert választottak Bagoly László személyében. Kitért arra, hogy a Szokolay Sándor Alapfokú Művészeti Iskola működése a népességmegtartó képesség erősítéséhez is hozzájárulhat.


Szokolay Sándor, Kossuth-díjas zeneszerző ezer szállal kötődött Békéshez


Szokolay Orsolya: a „tarhosi szellemiség” egy életre szóló útravalót adott

Szokolay Orsolya, a világhírű zeneszerző lánya megkeresésünkre elmondta, családjával nagy örömmel fogadták, hogy a békési alapfokú művészeti iskola édesapja nevét vette fel.
– A legfontosabb, hogy édesapám szellemisége tovább éljen. A nevét viselő iskola ezen gondolat egyik legszebb megnyilvánulása – fogalmazott kérdésünkre Szokolay Orsolya. – Biztos vagyok benne, hogy apukámat is nagyon meghatotta volna a békési iskola névválasztása. Meggyőződése volt, hogy az élményalapú zeneoktatás csodákra képes. A zeneiskola a művészet felfedezésének bölcsője, az elhivatott pedagógusok irányításával itt születhetnek a jövő művészei, tanárok, a zeneszerető és értő közönség is.
Szokolay Sándor nagyon szorosan kötődött Békéshez, Tarhoshoz és az egykori énekiskolához.

– Édesapám mindig úgy fogalmazott, hogy háromszor született, testben Kunágotán, hitben Orosházán, zenében Békés-Tarhoson – folytatta a gondolatot. – A Kodály-módszert elsők között megvalósító énekiskola megalapozta apukám és diáktársai pályaválasztását is. A „tarhosi szellemiség” egy életre szóló útravalóval szolgált, és az iskolában töltött időszak kulcsfontosságú élmény volt az életükben. Apukám diákéveiből származó leveleiből is kiderül, hogyan került Tarhoson a zene bűvöletébe és vált zeneszerzővé.

Szokolay Sándor köszöntése 80. születésnapján, Berkes Kálmán, Rost Andrea, Kocsis Zoltán és a Budapesti Vonósok

– Szimbolikus jelentőségű, hogy a Szokolay Sándor Alapfokú Művészeti Iskola alig néhány kilométerre található az egykori Békés-Tarhosi Énekiskolától – fogalmazott. – A következő nemzedék, a gyerekek és fiatalok itt szívhatják magukba a zene és a művészetek alapjait. Bízom benne, hogy Békés és Békés-Tarhos kulturális felvirágzása érdekében – a névválasztással párhuzamosan – megerősödhet az összetartozás. Ebben is érzem édesapám üzenetét, hogy az egykori Békés-Tarhosi Énekiskola megújulása és a Szokolay Sándor Alapfokú Művészeti Iskola elindulása a közös célt szolgálja.

Fokozott érdeklődés kísérte az idei tanévkezdést is

Bagoly László, a Szokolay Sándor Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója elmondta, a 2020/2021-es tanév indulását a járványügyi helyzet ellenére is fokozott érdeklődés kísérte, így közel 500 gyermek, diák kezdte meg tanulmányait az új intézményben. A növendékek magas létszáma köszönhető annak is, hogy színesebbé vált az önálló iskola oktatási palettája és az új telephelyek bevonzották a kistelepüléseken élő, a művészetet kedvelő gyermekeket. A különböző tanszakokon folytatott képzéseket pedig összesen 25 művésztanár oktatja az új szervezeti felállásban.

Bagoly László szólt arról is, hogy a kialakult járványügyi helyzet új kihívások elé állította az iskolát a tanévkezdéssel kapcsolatban.
– Március óta online oktatást folytattunk, emiatt a hagyományos, intézményen kívüli hangszer- és egyéb bemutatókat sem tudtuk megtartani, hogy így népszerűsítsük az iskolát – tette hozzá. – Ennek pótlására augusztusban családi délutánt szerveztünk a békési zeneiskola udvarán, ahol hangszereseink és néptáncosaink léptek fel, valamint az új dráma és a képzőművészeti szakokkal is megismerkedhettek a diákok és a szülők. Rengeteg videóüzenetet tettünk közzé, amelyekben szintén bemutattuk a választható tanszakainkat.
Bagoly László végül hangsúlyozta, hogy a tantestülettel együtt nagyon büszke arra, hogy intézményük az országban elsőként vehette fel Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző nevét. – Mindez kötelez is minket.

– A kiváló komponista Békés-Tarhosról indulva lett világhírű. Példája követendő lehet a felnövekvő művészgeneráció számára – tette hozzá Bagoly László.

Forrás: www.beol.hu