Tehetségnap a Duráczky EGYMI-ben

Az intézményben 2023. március 23-án rendezték meg a hagyományos tehetségnapot, mely alkalomból az óvodások és az iskola tanulói hangulatos, látványos produkciókkal örvendeztették meg a nézőket.  A gyermekek alkotásaiból rendezett színes kiállítás, a különböző kézműves foglalkozások, szakkörök, tanítási órák legsikerültebb munkadarabjait mutatta be. A tehetséggondozó szakkörök is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra, melyeket megkülönböztetett figyelem kísért.

A rendezvényen adták át a Duráczky – díjakat is, melyekről a tantestület évente titkos szavazással dönt.

Díjazottak:

Duráczky díjas 2023-ban: Molnár Edina konduktor - tanító

Jó tanuló díjat kapott: Sánta Annamária 8.a

Jó sportoló díjat kapott: Józan Emma 7.a

Ügyes kezek díjat kapott: Gajdácsi Csanád Mátyás 8.a

A tantestületnek lehetősége van olyan külsős személyt, intézményt, szervezetet is elismerni, aki, amely sokat tesz az intézményünk által oktatott, nevelt sajátos nevelési igényű gyermekek érdekében. Foglalkozásaik színvonaláért, szakmaiságáért, az intézményünkkel való példaértékű kapcsolattartásért, a gyerekek életkorához, képességeihez igazodó, tevékenység-központú foglalkozásokért, ebben az évben a tantestület a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumot tartotta érdemesnek a díjra.

Minden díjazottnak szeretettel gratulálunk!

A képen balról jobbra: Stickel Péter igazgató Kaposvári Tankerületi Központ, Frányó Zsolt főosztályvezető Kaposvári Tankerületi Központ Köznevelési Főosztály, Horváth Szilvia múzeumigazgató – helyettes Rippl-Rónai Megyei Hatáskörű Városi Múzeum, Sárdi Péter elnök Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács, Kovács Attila főigazgató-helyettes Bárczi Gusztáv Módszertani Központ, Székelyné Szanyadi Viktória főigazgató-helyettes SM Duráczky EGYMI

A 2.b osztályosok produkciója

Vadnyugat az óvodában

Répamese a hallássérült gyerekek előadásában

A táncoslábú pedagógusok csapata

Az NTP szakkör bemutatója

Kiállítás a gyermekek munkáiból

Bozsik program bemutatója