A Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola ötödik alkalommal szervezte meg a sajátos nevelési igényű tanulók számára megálmodott programot.

A találkozóra a Dél-Dunántúli régió tizenegy alapfokú művészetoktatási intézményből 33 produkciót jelentkeztettek. Összesen 36 fő tanuló, 23 felkészítő tanár és 9 korrepetitor dolgozott a szép eredményekért. A találkozón kötelező anyag nem került kiírásra, minden jelentkező tanuló a saját tudásának és képességeinek figyelembevételével maximum három perc időtartamban adhatta elő műsorát. A nevezések a kiírás formai és tartalmi feltételeinek megfeleltek. Fafúvós, rézfúvós, vonós, zongora, ütőhangszeres, ének műsorszámok csendültek fel a találkozó programjában.

A rendezvény szakmai továbbképzésként került megvalósításra, melyre 9 fő pedagógus regisztrált és szerzett 6 nem akkreditált pontról igazolást. A továbbképzés címe: A zeneiskolák és a pedagógusok szerepe az SNI-s tanulók tehetséggondozásában.

Az eddigieknek megfelelően a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola Hangversenytermében hallgatta meg és értékelte a produkciókat a zsűri.

A zsűri tagjai: Kovács Attila, Gyurina Éva és Szekrényesy Aliz voltak.

Értékelésükben az egyéni képességek figyelembevételével építő és támogató értékeléssel kívánják elősegíteni a további zeneiskolai munkát. A zene gyógyító ereje megmutatkozik a mindennapokban, a zenét tanuló sajátos nevelési igényű tanulók készségeinek és képességeinek fejlődése látványos változást mutat a zeneiskolai képzés hatására. Ezt hangsúlyozta szakmai értékelésében a zsűri minden tagja.

Az alábbi eredmények születtek:

Egyéni produkciók 2 kiemelt arany minősítés, 11 arany minősítés, 6 ezüst minősítés, 3 bronz minősítés

Csoportos produkciók: 2 arany minősítés

1 különdíj a bátorságért

A nevező intézmények és pedagógusok emléklapot, a versenyzők a minősítés mellé érmet, oklevelet és zenei ajándéktárgyat kaptak.

balról a zsűritagok: Szekrényesy Aliz, Kovács Attila, Gyurina Éva

Ottófi Szofi

Hátul: Zókáné Szekeres Katalin Nagy Tamás, Gyurina Éva

Elöl: Szekrényesy Aliz, Kovács Attila, Wohl Krisztián

Esélyegyenlőségi hangverseny

A Szeretnék Neked ZenélnI Találkozó napjának estéjén immár negyedik éve szervezünk Esélyegyenlőségi hangversenyt a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola Hangversenytermében.

Az idei évben is a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ, a Duráczky EGYMI és a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola közös hangversenyét hallgathatták meg az érdeklődők.

A koncert lényege, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítsunk azoknak az intézményeknek, akik valamilyen fogyatékossággal élő tanulókat oktatnak-nevelnek, továbbá, hogy jó kapcsolatot ápoljanak iskoláink.

A koncert fellépői ismét bebizonyították, hogy a zene olyan közös nyelvünk, melyben mindannyian könnyen megértetjük magunkat a külvilággal függetlenül attól, hogy egészségesek vagyunk vagy sem.

Csodálatos produkciók születtek meg a színpadon. Köszönettel tartozunk a fellépő gyerekeknek, pedagógusoknak, szülőknek. Természetesen folytatjuk a közös munkát.

Duráczky EGYMI hallássérült felső tagozat

Duráczky óvodás csoport

A Bárczi Gusztáv Módszertani Központ közreműködői: Frigur Lorenzó, Hegedűs Fanni, Hegedűs Boglárka, Orsós Szilveszter, Berczeli Pandur Hunor, Pataki Ádám, Pucz András


Bárczi Gusztáv Módszertani Központ kórusa: Horváth Szilvia, Faul Zsófia, Ragoncsa Dávid Lorenzó, Magyar András, Orsós Alexandra, Orsós Evelin, Orsós Diána, Hegedüs Valentina, Fehér Benjámin, Kreizer Zsófia, Jávorszky Éva, Garami Andrea, Vipler Krisztina, Horváth Zoltán, Pucz András