A pályázatot kiíró és a támogatást nyújtó Nemzeti Innovációs Ügynökség és a Magyarországi Diáklaborok Egyesülete a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése című projekttel a diáklaborok fejlesztését, a laborok közötti kapcsolatok kiépítését, a diákok körében a természettudományos tárgyak népszerűsítésén keresztül az MTMI készségek fejlesztését tűzte ki célul.
A Piarista Rend Magyar Tartománya által vezetett, sikeres Selye János Diáklabor pályázatnak köszönhetően a Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, a kecskeméti Piarista Gimnáziummal, a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziummal és a Kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnáziummal létrehozott konzorciumban nagyértékű, korszerű eszközökkel szerelik fel a már meglévő diáklaborokat. Az új eszközöknek köszönhetően a diákok bekapcsolódhatnak olyan projektekbe, mint az ornitológia, a vízvizsgálat, az ásványtan és a csillagászat. A gimnázium különös figyelmet fordít a csillagászat népszerűsítésére. A hamarosan elkészülő obszervatórium professzionális távcsövével és kamerájával a diákok az égbolt csodáit tanulmányozhatják majd.
A nyertes pályázatban a konzorciumi tagok lehetőséget kaptak továbbá a meglévő eszközállomány fejlesztésére, tudományos programok szervezésére és a programban részt vevő külsős szakemberek és a kollégák közreműködésének díjazására. A program keretében a Dabasi Táncsics Mihály Gimnáziumban megvalósuló laborfoglalkozások a környékbeli általános iskolákban tanuló felső tagozatos diákok részvételével zajlanak.
A XIA-DIAKLABOR-23-05 azonosítószámú Selye János Diáklaborhálózat kiépítése pályázattal elnyert támogatás összege: 26 196 152 Ft, a megvalósítás időszaka: 2023.06.01-2025.05.31.
A Selye János Diáklaborhálózat programról további információ a gimnázium honlapján érhető el.
https://www.dagim.hu/iskolank/selye-janos-diaklaborhalozat