A Gödöllőn megrendezett Tudományos Diákkörök XXIII. Kárpát-medencei Konferenciáján a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumot három diák képviselte. Mindhárman kiemelkedő eredményt értek el.

2023. március 31. és április 1. között rendezték meg Gödöllőn a Tudományos Diákkörök XXIII. Kárpát-medencei Konferenciáját, melyre Novák Katalin köztársasági elnök is ellátogatott.

A Premontrei Iskolaközpontban megtartott rendezvényen a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumot három diák képviselte, és mindhárman kiemelkedő eredményt értek el.

 „Kiváló kompetencia, pompás performancia!” – kezdte a diákköri sikerekről szóló beszámolóját Dr. Nagy Anett, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium igazgatója.

A „Sapere aude!” horatiusi elv mentén dolgozó, a tudást és gondolkodást, az arra való törekvést kiemelt értékként tisztelő gimnázium diákjai ezúttal is remekül teljesítettek.

Viczián Dániel (12.A) a „Mangán-dioxid nanorészecskéken alapuló kompozitok előállítása és antioxidáns hatásuk vizsgálata” című előadásával a Kémia szekcióban nagydíjat kapott. Felkészítők: Dr. Szilágyi István (SZTE) és Szivós Ádám (Radnóti).

 

Fotón: Novák Katalin köztársasági elnök gratulál Viczián Dánielnek.

 

Csiszár Barnabás (11.T) a „Nyelvi tájkép Zentán: Kvalitatív kutatási eredmények egy vajdasági kisvárosból” című előadásával elnyerte az Irodalom, nyelvészet szekció nagydíját. Felkészítő: Huber Máté (Radnóti).

Hitri Egon (12.D) a Történelem, család- és életpályakutatás szekcióban 1. díjat nyert. Előadásának címe: „A szegedi zsidó polgárság szerepe az 1879-es nagyárvíz újjáépítésében – Landesberg Móric munkássága.” Felkészítők: Dr. Mód László (SZTE) és Csősz Róbert (Radnóti).



Fotón balról: Szivós Ádám tanár úr, Viczián Dániel (12.A), Csiszár Barnabás (11.T), Csősz Róbert tanár úr, Hitri Egon (12.D)

 

Nyerteseknek és felkészítőiknek szívből gratulálunk!