Befejeződött a Szegedi Eötvös József Gimnázium infrastruktúra fejlesztése

A Szegedi Tankerület Központ az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program EFOP-4.1.3-17 kódszámú, „Állami fenntartású köznevelési intézmények tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése” című felhívásra benyújtott pályázatával 2017 szeptemberében közel 150 millió forint támogatást nyert a Szegedi Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola gimnáziumi épületének infrastrukturális fejlesztésére.

A Szegedi Tankerület Központ az Európai Unió támogatásával, a Széchenyi 2020 programban végrehajtott fejlesztéssel fokozni kívánta az oktatás eredményességét, erősíteni az inkluzív oktatást és emelni kívánta az iskolai szolgáltatások színvonalát.

A földszinti aula és a mellékszárny emeleti folyosójának burkolatát kicseréltük, így ösztönző, esztétikus iskolai környezet jött létre. Emellett közösségi térként többletfunkciókat is kapott: a fejlesztés segítségével kiállításokat és rendezvényeket is tarthatunk ebben a térben.  A pályázatból kialakítottunk egy egyéni fejlesztő helyiséget, amely jelentősen hozzájárul pedagógiai fejlesztőmunka sikeréhez.

Az energetikai korszerűsítés során az intézmény valamennyi ablakát és a folyosókat lezáró üvegpaneleket kicseréltük, a teljes iskolaépületet hőszigetelő külső burkolattal láttuk el. Ezenkívül  az iskola rámpáit felújítottuk, hogy a mozgássérültek számára az iskola megközelítését, illetve az épületen belüli mozgást könnyebbé tegyük. Ebben segít a pályázatból megvásárolt hernyótalpas lépcsőjáró kerekesszék emelő is. Az infrastrukturális fejlesztés mellett a tantermek és közösségi terek bútorzatának egy jelentős részét is kicseréltük.

A támogatás összege: 148,04 millió forint

A projekt megvalósításának időszaka: 2017. december 1. – 2019. május 30.

A projekt azonosítószáma: EFOP-4.1.3-17-2017-00382