A cél érdekében egy dologra összpontosítani sok áldozattal jár, ám az állhatatos munka gyakorta meghozza gyümölcsét. Daka Anett igazán tudja, milyen a kemény küzdelem, nemcsak mert a Gyulai Várfürdő sportolója 8 éves kora óta úszik versenyszerűen, hanem mert nappali rendszerű oktatás mellett – előtt és után – még sok-sok óra edzés várja. Legtöbb osztálytársa még az igazak álmát alussza, amikor a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium 10.-es diákja már ki tudja, hányadik hossznál tart. De a siker nem maradhat el: Daka Anett a május végén, Hódmezővásárhelyen megrendezett 89. Országos Ifjúsági Bajnokságon, az 50 méteres női hátúszás legjobbja lett. Hogy hogy lehet eljutni eddig? A válasz sokkal egyszerűbb, mint véghez vinni: rajtkőtől rajtkőig.

Daka Anett és a fényesen csillogó arany. Fotó: Oláh Szabolcs - Gyulai Tankerületi Központ





 

- Mennyit edzel napi szinten?

- Legtöbbször kétszer edzek, reggel és délután, összesen 4,5 órát naponta. Ezek főleg vízi edzések, de vannak szárazföldi, konditermi edzések is. Vízi edzésből a hét majdnem minden napjára jut, utóbbiból hetente három van.

- Miért választottad az Erkel gimnáziumot, és milyen szakon tanulsz?

- Az Erkel Ferenc gimnáziumról sok jót halottam, és ezért döntöttem úgy, hogy itt tanulok tovább. Jelenleg a 10. osztályt végeztem el emelt matematika és emelt angol szakon. Általános iskolában végig jeles tanuló voltam, és talán a reál tantárgyak állnak közel hozzám, így esett a matematika szakra a választásom, az angoltanulás pedig ma már alap a boldoguláshoz. Egyébként nem bántam meg, az „Erkelt” Gyula város legjobb gimnáziumának tartom. Az meg fel sem merült, hogy esetleg másik városban folytassam a tanulmányaimat, mert nekem nagyon fontos volt, hogy az általános iskola után is Tóth András edzőmmel dolgozhassak tovább. Hét éve dolgozunk együtt.

- Mennyire egyeztethető össze a gimi az edzéssel?

- Az iskolában nagyon megértők a tanáraim. Támogatnak abban, hogy az edzéseimen, versenyeken megjelenhessek. Az 1. és a 8. óráról el vagyok kérve, így nekem több mint kétórás úszás előzi meg a tanulmányi órákat, utánuk pedig tovább folytatódik az edzés.

- Hogy sikerült megtalálni ezt a sportot?

- Már óvodás koromban kialakult a vízhez való kötödésem. Egy nagy eső után az utcában, ahol lakunk, én voltam az első gyerek, aki beleugrott a pocsolyákba, és nyakig vizes lettem. Nagycsoportos koromban, az óvodai úszásoktatáson tanultam meg úszni, majd ott ragadtam az uszodában. 

- Mit jelent neked az úszás?

- Egyszerűen a vízben érzem magam igazán otthon. A sport, illetve az úszás különösen egészséges, és fitten tart. Az úszás tanította meg nekem, hogy a kudarcok ellenére kitartó legyek, és hogy a szorgalmas munka meghozza gyümölcsét.

- Az országos aranyérmen kívül mely eredményedre vagy még büszke

- Az utóbbi években sikerült hat alkalommal a vidékbajnokságokon is a dobogó legfelső fokára állnom, valamint a felnőtt korosztályban is megmérettem magam idén áprilisban, Debrecenben, ahol 50 méter hátúszásban bejutottam a „B” döntőbe és a 12. helyen végeztem.

- Az úszáson kívül mivel szeretsz foglalkozni?

- Ennyi edzés mellett másra nem marad időm, így, ha van egy kis szabadidőm, leginkább a családommal és a barátaimmal töltöm azt.

- Miért küzdesz, mik a céljaid?

- Az idei év novemberében a rövidpályás felnőtt bajnokságon új egyéni csúcsot szeretnék úszni, és minél előkelőbb helyezést elérni a versenyen. Távlati célom, hogy érettségi után ösztöndíjjal az Egyesült Államokban tanuljak tovább. Természetesen az úszást is folytatnám mellette. A jelmondatom is az: Jöhet bármilyen kihívás, csak úszni kelljen!

- Sok sikert a céljaidhoz!

Oláh Szabolcs