A Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum „Nyitott műhely” című programsorozatával szólítja meg az intézmény művészeti profilja iránt érdeklődő általános iskolás diákokat. A művészeti képzés bemutatását célzó beiskolázási nyílt napok mellett vetélkedőkön, kiállításokon keresztül igyekszik felhívni szakmai kínálatára az érdeklődők figyelmét.

A „Nyitott Műhely” programsorozat már hagyományos eseménylánc az iskola életében. Célja, hogy betekintést biztosítsanak a grafikus, a kerámiaműves, a szobrász és a textilműves szakokon folyó mindennapi munkafolyamatokba. Előre egyeztetett időpontokban szeretettel várják azoknak az osztályoknak, csoportoknak a jelentkezését, akik osztályfőnöki óra vagy rendhagyó rajzóra keretében szívesen megtekintenék a szaktantermeket, tanműhelyeket, és bepillantanának a művészeti szakok életébe.

Az intézmény a beiskolázási nyílt napok mellett diákjai, művésztanárai munkáiból megrendezett kiállítások segítségével is szeretné magára irányítani a figyelmet.

Októberben a Móra Ferenc Múzeum kiállítóhelyeként működő Fekete házban mutathatták be vizsgaremekeiket az itt tanuló művészpalánták, decemberben pedig „Királyok a Grandban, Árpád-ház tömörkényes szemmel” címmel láthatták az érdeklődők a 10. IPM és 10. IGT osztályok kiállítását a Grand Caféban. A tanév második félévében a Reök-palota a cél. Ide egy nagyszabású jubileumi kiállítást álmodott meg a fennállásának 125. évét ünneplő intézmény.

A nyitott iskola szellemisége azonban nem csak a művészeti képzések ismertetésében nyilvánul meg, és ha már bemutatkozás a cél, megadják a módját.

December hónapban például természettudományos csapatversenyt hirdettek meg az általános iskolák 7. és 8. osztályos diákjainak. A 125. évfordulós programsorozathoz kapcsolódó verseny feladatai az általános iskolás tananyagra épültek biológiából, kémiából, földrajzból, fizikából, matematikából és környezetvédelemből. A feladatok megoldásához alapszintű informatikai ismeretek is szükségesek voltak. A vetélkedőre 25 csapat érkezett a szegedi és a környékbeli alapfokú intézményekből.

A Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum maga a „Nyitott műhely”, mely szeretettel várja leendő tanulóit.