Az ásotthalmi Kiss Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola édes kis programokkal garantálta diákjai számára, hogy a hétköznapok mézédesek legyenek. A gondosan megtervezett Mézes Hetek középpontjában a méhek, a méz és természetesen az ínycsiklandozó finomságok álltak.

Novemberben kezdődtek és több hétig tartottak a hétköznapokat megédesítő Mézes Hetek az ásotthalmi Kiss Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.

„A helyi Orchis Természetvédelmi Egyesülettel együttműködve a novembertől januárig tartó projekt keretében a környezet és az ember számára is kiemelten fontos rovarok, a méhek kerülnek középpontba. Tanulóinkkal november elején méhhoteleket készítettünk.„ – olvasható a programsorozatról szóló híradásban.

A  hotelek készítéséhez megfelelő alapanyagokat (ágakat, tobozokat, mohát) gyűjtöttek az erdőben, majd egy helyi asztalos segítségét kérték az összeállításhoz.

„Örökös Ökoiskolaként kiemelten fontos számunkra az újrahasznosítás, így hulladék faanyagot, illetve konzervdobozokat használtunk fel. A fiúk barkácsoltak, bambuszt aprítottak, a lányok a tobozokat tisztították, rögzítették, illetve a rekeszeket töltögették.   A programban elsősorban a kézműves, tudóspalánta és turisztika szakkörösök vettek részt, de a technikaórákon és a napközis délutáni foglalkozásokon is folytatódtak a munkálatok.” – összegezte a hotelkészítés lépéseit Kiss Andrea, a projekt egyik szervezője.

 

 

A Mézes Hetek keretében november közepén újabb mézédes esemény valósult meg. Jött a Mézes Reggeli, melynek nem titkolt célja a hazai mézfogyasztás népszerűsítése volt.

„Az Európai Mézes Reggeli kezdeményezés Szlovéniában indult útnak 2007-ben, amelyhez Magyarország 2014-ben csatlakozott. A minden év november harmadik péntekén megrendezésre kerülő esemény célja, hogy az egészséges táplálkozás jegyében népszerűsítse a mézfogyasztás jótékony hatásait, megismertesse a gyerekekkel a méhészet jelentőségét és a méhek nélkülözhetetlen szerepét az élet fenntartásában. – mondta Kiss Andrea.

 

 

A programok decemberben újabb reggelivel, továbbá mézes pályaválasztási délelőttel folytatódtak, ahol a gyerekek bepillantást nyerhettek a méhészek életébe, sok érdekességet megtudhattak a méhek életéről és a méz kedvező egészségügyi hatásairól, valamint megismerkedhettek a mézeskalácskészítés fortélyaival is.

Az ásotthalmi iskolában minden kétséget kizáróan mézédesek voltak az elmúlt időszak hétköznapjai.