Harmadik alkalommal rendezett Matematikai Szakmai Napot a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium Matematika-Fizika-Informatika Munkaközössége. Az október 26-i délutánon nyolcadikosok és tanáraik látogathattak el a középiskolába, hogy érdekes matematikai előadásokon és játékos logikai vetélkedőn vegyenek részt, és nem utolsósorban betekintést nyerjenek a gimnázium életébe.

Mihály Mária. Fotó: Gyulai Tankerületi Központ - Oláh Szabolcs

Mihály Mária munkaközösség-vezető, főszervező és Szűcs Levente igazgató köszöntötte a résztvevőket, majd a leendő gimnazisták pár évvel idősebb társaiktól érdekfeszítő előadásokat láthattak a futball matematikájáról, szabályos testekről, animált függvényekről. Végül az intézmény tanára, Galbáts Dénes Ágost a zsonglőrködés matematikájának elméletét gyakorlatban szemléltette.

Fotó: Gyulai Tankerületi Központ - Oláh Szabolcs

- Az Erkel gimnáziumban több mint két évtizede működik emelt szintű matematikaoktatás. A rendezvény arra szolgál, hogy megmutassuk a gyerekeknek, hogy ha gimnáziumunkban tanulnak, szakmai segítséget kapnak, és van lehetőségük fejlődni. „Matekosaink” szellemes, okos előadásai alatt a nyolcadikosok saját szemükkel láthatják a pozitív példát, hogy a náluk 2-3 évvel idősebb diák magabiztosan fel mer szólalni, vagy belemerül valami érdekes témába. A szakmai nap továbbá arra is jó alkalmat ad, hogy az általános iskolai tanárok láthassák volt diákjaik fejlődését – mutatta be a rendezvényt Mihály Mária.

Fotó: Gyulai Tankerületi Központ - Oláh Szabolcs

A matematika-fizika-informatika szakos tanár hozzátette: a program nemcsak az emelt szintű matematikát tanulóknak szólt, hanem minden olyan általános iskolásnak, akik az Erkel gimnáziumban szeretnének tovább tanulni, hiszen ezen a délutánon láthatták milyenek a gimnazisták, és egy laza, kötetlen formában megismerhették magát az iskolát is.

Fotó: Gyulai Tankerületi Központ - Oláh Szabolcs

A versenyen a legjobb öt csapat a Gyulai Tankerületi Központ és helyi vállalkozók támogatásával jutalmat kapott. Első helyezést ért el az Implom József Általános Iskola csoportja (Lovász Richárd, Mohamed Karim, Örkényi Levente, Örkényi Zoé és Vig Lilla).

Fotó: Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium