December 10-én, kedden 14 órától rendezik meg az I. Kerecsényi László Középiskolai Lövészversenyt a Gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban – jelentette be a programmal kapcsolatos szerdai sajtótájékoztatón Kónya István, Gyula alpolgármestere. A lövészversenyen a város valamennyi középiskolájából két-két csapat vesz majd részt.
Kónya István a középiskolai lövészverseny kapcsán tartott szerdai sajtótájékoztatón elmondta, több éve foglalkoztatja a gyulai városvezetést, hogy a sporttelepen található polgári rendeltetésű, egykor szebb napokat megélt lőtér sorsa rendeződjön.
Kepenyes András, Kónya István és Nagy Zoltán ismertette a középiskolai lövészverseny hátterét. Fotó: Bencsik Ádám
– Fontosnak tartjuk, hogy a létesítményt beillesszük városunk sportéletébe – tette hozzá. – A Gyulasport Nonprofit Kft. 2017-ben szerződést kötött a Harruckern iskolával, aminek köszönhetően a lőtér az oktatási intézmény rendészeti képzésének keretében gyakorlati helyként funkcionál. Szeretnénk ugyanakkor ennél is jobban kihasználni a terület adottságait.
A középiskolai lövészverseny egy kezdetet is jelenthet
Mint mondta, a Szarvason megépített Honvédelmi Sportközpontot megismerve szembesült azzal, hogy van egy olyan értékük, amelynek felújítása elengedhetetlen.
– Ekkor született meg a gondolat, hogy a következő sportkoncepcióban, amelyet a gyulai önkormányzat hamarosan elfogad majd, nevesítsük a polgári rendeltetésű lőtér fejlesztését – folytatta a gondolatot. – Ehhez forrást kell találnunk, illetve ezzel párhuzamosan alá kell támasztani, hogy indokolt a felújítás, ahogy azt is, hogy a Honvéd Kadét Program keretében a létesítmény beintegrálódjon Békés vármegye azon lőterei közé, ahol a honvédelemmel kapcsolatban minden gyakorlati képzést meg lehet tartani.
Összefogással hívják össze a megmérettetést
Kiemelte, így született meg a gondolat, hogy a társadalmasítást még idén indítsák el. Az alpolgármester ekkor kereste meg a Gyulai Tankerületi Központot, és vette fel a kapcsolatot Nagy Zoltán nyugalmazott ezredessel, a Magyar Tartalékosok Szövetsége, a MATASZ Békés Vármegyei Szervezetének elnökével, hogy gondolkodjanak közösen, és a Békéscsabai Szakképzési Centrum mintájára indítsanak el még ebben az évben a gyulai középiskolák bevonásával egy lövészeti versenyt. Az ötletre valamennyi intézmény nyitott volt, így jövő kedden első ízben rendezik meg az egykori gyulai várkapitány nevét viselő, Kerecsényi László Középiskolai Lövészversenyt az Erkel Ferenc Gimnázium tornatermében. Mint hangsúlyozta, városvezetőként is feladatuk van abban, hogy az újabb és újabb diákolimpiai sportágak megjelenésével bővítsék a repertoárt, és tegyenek meg mindent infrastrukturális fejlesztések tekintetében is, hogy az újonnan belépő sportágak feltételeit javítsák.
A lőtér felújításában is gondolkodnak
– Hosszú távú célunk, hogy a polgári rendeltetésű lőtér felújításával, korszerűsítésével teremtsük meg a feltételét, hogy a későbbiekben a létesítmény akár diákolimpiai döntőnek is otthont adhasson – fogalmazott Kónya István. Ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy a 2024/2025-ös tanévtől már diákolimpiai versenyszám a sportlövészet.
Óriási hagyományai vannak a magyar oktatásban
Kepenyes András, a Gyulai Tankerületi Központ irodavezetője elmondta, minden olyan sportversenyt szívesen támogatnak, amelyben a hozzájuk tartozó iskolák is érintettek.
– A sportlövészet amellett, hogy szerepel a diákolimpiai sportágak között, abban olyan ismeretek is megjelennek, amelyek helyet kapnak egyes tantárgyakban – folytatta a gondolatot. – A 19. századtól a sportlövészet mindig jelen volt az oktatásban, és egyrészt a nemzeti öntudatot, másrészt a tanulók fizikai és pszichés koncentrációs képességét növelte, növeli. A jövő heti versenyen az összes gyulai középiskola diákjai indulhatnak, ezután pedig a megmérettetést szeretnénk kiterjeszteni a tankerület többi intézményére, a tankerületi illetékességi területére, a többi középfokú intézményre is.
Felelevenítette, hogy több olyan olimpiai bajnokunk is volt, aki sportlövészetben nyertek az ötkarikás játékokon.
Lényeges a honvédelmi nevelés
Nagy Zoltán ny. ezredes, a MATASZ Békés Vármegyei Szervezetének elnöke kiemelte, szövetségük a megalakulása óta fontos feladatának tekinti, a közép- és általános iskolák diákjainak hazafias, honvédelmi nevelésének elősegítését.
– Napjainkra egyre több intézmény csatlakozik akár a kadét képzéshez, akár a honvédelmi neveléshez – tette hozzá.
Az említett célok miatt vezették be a haditorna versenyeket is, amelynek egyik fő versenyszáma a lövészet. Ezért fontosnak tartották lövészversenyek szervezését is, amelyet négy éve a Békéscsabai Szakképzési Centrummal közösen rendeztek meg. Később a megmérettetést bővítették a megyeszékhelyi középiskolák számára és kétfordulósra.
Kifejtette, egy Kónya Istvánnal történt egyeztetés során fogant meg a gyulai verseny megrendezésének gondolata.
– Mostanra elkészült a versenykiírás, a gyulai középiskolák nagy létszámban jelentkeztek a megmérettetésre – emelte ki. – S már a bővítéséről is születtek ötletek. Tavaszra már megvan az elképzelés, hogy miként folytatjuk, és hosszabb távon a vármegye valamennyi intézményét bevonnánk a rendszerbe.
Tíz csapat indul a versenyen
Kónya István kifejtette, a jövő heti versenyen mind az öt gyulai középiskola két-két csapattal indul, összesen tíz, egyenként 4+1 fős csapat méreti meg magát.
– Jövő tavasszal egy olyan versenyt szeretnénk rendezni, amelyre nem csak a gyulai középiskolákból, hanem más településekről is várnánk csapatokat. Így a Kerecsényi László Középiskolai Lövészversenyen 2025-ben akár 20-26 csapat is rajthoz állhat, és a legjobb három csapat májusban, a szarvasi Honvédelmi Sportközpontban megtartott versenyen is megmérethetné magát – emelte ki.
forrás: Beol.hu
fotó: Beol.hu