Az időjárás immáron nem állhat a tanulás útjába. Komfortos körülmények között kezdhették a tanévet a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium bentlakó diákjai, hiszen a nyári szünetben nemcsak a diákszálló külseje szépült meg: az épületben energetikai korszerűsítés zajlott: a szakemberek napelemes rendszert építettek be, kicserélték a nyílászárókat, megvalósult a homlokzat hőszigetelése, valamint a lapostető hő- és vízszigetelése, továbbá ezután új, illetve felújított ágyak szolgálják a kollégisták kényelmét. A korszerű kollégiumot szeptember 3-án Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója, dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere és Vantara Gyula országgyűlési képviselő, Békés megye fejlesztési biztosa adta át a diákoknak.

Megújult kollégiumot adtak át a diákoknak. Képünkön (balról jobbra) dr. Görgényi Ernő, Teleki-Szávai Krisztina és Vantara Gyula. Fotó: Oláh Szabolcs - Gyulai Tankerületi Központ

Teleki-Szávai Krisztina köszöntőjében elmondta, a több mint 40 esztendős kollégiumban megépülése óta nem történt generális felújítás, ezért már igencsak szükségessé vált a korszerűsítés, amelynek köszönhetően az épület üzemeltetési költsége akár több, mint 80%-kal csökkenhet. Majd további jó hírrel is szolgált: a tankerületi központ iskolafejlesztési programjának első állomásában megszépült-megújult Erkel kollégiumban hamarosan a szobákhoz tartozó szekrénysorok cseréje is megtörténik, majd tavasszal a vendégszobák s a közösségi terek felújításával zárul az épület teljes belső megújulása.

- Kollégiumba menni meghatározó döntés: teljes életmódváltás, nehéz kiszakadás a családi fészekből. Az pedig a minimum, hogy ezeknek a bátor fiataloknak egy település igyekszik a lehető legjobb körülményeket biztosítani, hiszen számukra a családi otthon helyett ez lesz az új, választott otthonuk – fogalmazott dr. Görgényi Ernő, majd hozzáfűzte: polgármesteri keretéből egy „koleszbulit” kíván finanszírozni a diákoknak.

A polgármester hangsúlyozta, ugyan az oktatásfejlesztés önmagában is a jövőt szolgálja, de tágabb értelemben is kell a jövőre gondolni, éppen ezért a gyulai önkormányzat minden fejlesztésénél elkötelezett a megújuló és alternatív energiák használata iránt.

Vantara Gyula kiemelte, a közelmúltban Békés megyében öt középiskolai kollégiumi intézmény újult meg – kettő Gyulán, kettő Békéscsabán és egy Orosházán – mintegy 700 millió forintból. Összesen több mint 10000 négyzetméter falfelületet és kb. 5000 négyzetméter tetőt újítottak föl és szigeteltek, valamint 1500 nyílászárót cseréltek ki. Az országgyűlési képviselő elmondta: a nagy számok bizonyítják, hogy mekkora munkáról volt szó, amiért gratulált minden résztvevőnek.

Az ünnepi beszédek után a projektben közreműködők kiemelkedő munkáját köszönték meg a szervezők, oklevelet kapott Dajka Sándor, Dakáné Hild Éva, Fajzi Tamás, Hartmann Zoltán, Kállai Sándor, Károlyi László, Mucsi Sándor, Németh Dezső, Szilágyi Sándor és Szolga Krisztián.

Az épület teljes energetikai korszerűsítése és küllemének megújulása a Gyulai Tankerületi Központ és a KBC Békés Megyei Települések Fejlesztéséért Nonprofit Kft. közreműködésével megnyert pályázatból valósult meg, Gyula Város Önkormányzatának támogatásával. A beruházás összértéke mintegy 135 millió forint.