A Szegedi Városi Kollégium Janikovszky Éva Tagintézményének diákjai rendhagyó énekórán vettek részt, ahol Bősze Ádám zenetörténész beszélt életútjának legfontosabb állomásairól.
„Harmadikos gimnazista voltam, mikor gyökeresen megváltoztam: elkezdett érdekelni a tanulás (persze nem minden tantárgy), megismerkedtem a zenével és a ferencesek életét is jobban figyeltem már, mint előtte. Életem legérzékenyebb, legnyitottabb évét éltem. Minden bizonnyal ebből a személyes tapasztalatból fakad a középiskolás korosztály megszólítására való vágy, a rendhagyó énekórák szervezése.”- hangzott el Bősze Ádám zenetörténésztől, aki személyes életútjának legfontosabb állomásairól mesélt a Szegedi Városi Kollégium Janikovszky Éva Tagintézménye diákjainak.
Azokról a meghatározó eseményekről, élményekről esett szó, amelyek nagyban befolyásolták, hogy zenetörténész lett, és a klasszikus zenével foglalkozik.
A jó hangulatú rendhagyó énekórát zenei élményekkel is gazdagította: felcsendült William Byrd négyszólamú miséjének Agnus Dei tétele, valamint Haydn A tréfa című vonósnégyese.
Az óra végén a diákok kérdezhettek is az előadótól.
„Tud hatni a fiatalokra…” – mondta Bősze Ádámról Dr. Tóthné Facskó Zsuzsánna tagintézmény-vezető, majd így folytatta: „… hiszen nagyon nagy szükség van a figyelemfelkeltésre, és arra, hogy a fiatalok nyissanak a komolyzene irányába is.”
A rendhagyó énekórának november 27-én a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár adott otthont.