Pedagógusnap alkalmából közösen köszöntötte az egyik legnemesebb hivatás képviselőit a Gyulai Tankerületi Központ és Gyula Város Önkormányzata június 12-én, a gyulai Vigadó nagytermében. A tankerület legjobb pedagógusait Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója és dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere tüntette ki. Az arra érdemes szakemberek tankerületi dicséretet vehettek át kiemelkedő pedagógiai munkájuk elismeréseként, valamint – az aranydiplomán, a polgármesteri dicséreten és a pedagógiai szolgálati emlékérmek átvétele mellett – a vezetők a korábban állami elismerésben részesültek kitüntetését is méltatták az eseményen.

Tankerületi elismerésben részesült Tóthné Bodó Mária. Fotó: Oláh Szabolcs - Gyulai Tankerületi Központ


Dr. Görgényi Ernő megnyitó beszédében elmondta, a pedagógusnap egy gyönyörű és kihívásokkal teli hivatás előtt tiszteleg, amelynek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az ünnep küldetése ráirányítani a figyelmet mindazon értékekre, amelyek civilizációnk és az egész európai kultúra számára fontosak – majd hozzáfűzte: az önkormányzat ezért tartja szem előtt a gyulai oktatási intézmények, iskolák, középiskolák, óvodák és bölcsődék korszerűsítését, fejlesztését.

"Tanítani. Mindenkor nyitott szemekkel, hittel, bízva és bátran lehet. A nyitott szemekben ott a tudás átadásának szenvedélye és a végtelen szeretet. S csak a nyitott szemek látják meg a világ teljességét a gyermekben, a tanítványban. Hittel. Mert az iskola mögül, az udvar alján mindig kel az újhold, még ha vézna, furcsa és halvány, mint az arcél, de újra s újra kerekedik, a teljességig. Mert az ember teljes lényét átható hivatás a tanítás. Bízva. A szavak erejében, ami soha meg nem fogyatkozik. A számokban és képletekben, az igazban s a szépben, a színek s formák végtelenségében. Az örök megújulásban. És bátran. Mert nem lehet lábujjhegyen járni a világban. S a kudarcból új kezdetet bátorság épít. Az az erő, az az öröm, amit a tanítvány elért eredménye, a választott s szeretett pályán való boldogulása, az átadott tudásnak egy másik emberi lényben való érvényesülése ad" – hangzott el Teleki-Szávai Krisztina köszöntőjében.

Aranydiplomát vett át Rácz Gábor. Fotó: Oláh Szabolcs - Gyulai Tankerületi Központ

A köznevelési terület szakembereit ünneplő program során a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola zenetanárai által vezetett muzsikus növendékek adtak koncertet.

A Gyulai Tankerületi Központ illetékességi területén kitüntetettek:

Tankerületi „Kiváló Pedagógiai Munkáért” elismerésben részesült: Szegedi Károlyné (Dr. Mester György Általános Iskola), Gálea Gáborné (Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola), Oltean Florentina (Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium), Molnár Katalin (Gyulai Dürer Albert Általános Iskola), Hrabovszki Zoltán (Gyulai Implom József Általános Iskola), Tóthné Bodó Mária (Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye), Fekete László (Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola), Tóthné Milánkovics Márta (Bucsai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola), Sáriné Péli Márta (Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola), Bozókiné Pardi Anna (Szabó Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola), Sas Éva (Tüköry Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola), Lengyel József (Péter András Gimnázium és Kollégium), Balázsné Dankó Hédi (Köröstarcsai Arany Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola), Babinszki Szilárd Jánosné (Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium), Gyurovits Katalin Éva (Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola), Torma Péter József (Sarkadi Általános Iskola), Balogh Endre (Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium), Tárnok Zoltán (Geszti Arany János Általános Iskola), Nagy Sándorné (Okányi Általános Iskola Sarkadkeresztúri Tagintézménye), Vaszkó Lajosné (Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola).

Békéscsabai tankerületi elismerését Gyulán vette át Lendvainé Fazekas Andrea (Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gyulai Tagintézménye).

Polgármesteri elismerést kapott: Nagyné Halmos Judit (Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium), Illés-Tóth Mária (Gyulai Dürer Albert Általános Iskola), Szilágyi Teréz (Gyulai Implom József Általános Iskola), Aradszkyné Szelényi Tünde (Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye), Döge Csaba (Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola), Gále Csaba (Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gyulai Tagintézménye), Kónyáné Husvéth Katalin, Kozma Tivadarné, Megyesiné Dobra Margit, Szabados József Lajosné, Szilágyi Ferencné, Zahorecz Pálné (Gyula Város Egyesített Óvodája), Téglásné Peskay Ilona (Magvető Református Általános Iskola és Óvoda), Tatay Kálmánné, Ficzere Tamásné Mári Anita, Puczkó Annamária (Karácsony János Katolikus Gimnázium, Általános  Iskola, Óvoda és Kollégium), Pekárikné Rokszin Mária (Románvárosi Óvoda), Széll János (Göndöcs Benedek Középiskola és Kollégiumai), Gombkötő Istvánné (Bölcsőde - Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény), Nádháziné Tóth Edit (Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma), Szucsigán Lászlóné, dr. Martyinné Orosz Marianna (Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium).

A pedagógusnapon a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola muzsikus növendékei adtak koncertet. Fotó: Oláh Szabolcs - Gyulai Tankerületi Központ

Az ünnepségen állami elismerését méltatták: Mihalik Árpádné – Németh László-díj (Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium), Sós Tiborné – Treffort Ágoston-díj (Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium), Nedró János – Pro Cultura Minoritatum Hungariae (Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium).

Aranydiplomát vett át Rácz Gábor

Pedagógus Szolgálati Emlékérmet érdemelt ki: Kucsor László (Gyulai Dürer Albert Általános Iskola), Hídvégi Erzsébet, Nagyné Magyar Mária, Domokos Zoltánné (Gyulai Implom József Általános Iskola), Székely Jánosné (Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gyulai Tagintézménye), Japport Ferencné, Szöginé Nádasy Márta (Gyula Város Egyesített Óvodája).

A Gyulai Református Egyházközség részéről fenntartói dicséretben részesült: Schriffertné Szigeti Judit (Magvető Református Általános Iskola és Óvoda).

Pedagógusnap a gyulai Vigadóban. Fotó: Oláh Szabolcs - Gyulai Tankerületi Központ