A Szegedi Alsóvárosi Általános Iskola november végén programokban gazdag ünnepi hetet szervez fennállásának 140. évfordulója alkalmából. Az intézmény szeretne méltó emléket állítani a mögötte álló hosszú-hosszú évtizedeknek.

Alsóvárosi Népiskola, Földmíves Utcai Állami Iskola, Hámán Kató Általános Iskola – az eltelt 140 évben többször változott a ma Szegedi Alsóvárosi Általános Iskolaként közismert oktatási intézmény elnevezése. Az 1883-ban épített iskolaépület - ellenállva a történelmi eseményeknek és az idő forgatagának - rendíthetetlenül áll a számára kijelölt helyen, Alsóvároson. De nem ő volt az első ezen a területen. Helyén 1799-ben építették az első alsóvárosi iskolát, melyet híres tanítója, Kazali Imre után neveztek el, és amelynek épülete az 1879-es szegedi nagy árvíz áldozata lett. A Szegedi Alsóvárosi Általános Iskola hűen őrzi elődje emlékét is, Kazali-díjat kapnak például azok az elballagó diákok, akik 8 éven át kitűnő tanulmányi eredményt értek el.

A történelmi múlt, a hagyományok ápolása fontos a városrész lakóinak, akikkel az iskola szoros kapcsolatot ápol, és akik sokszínű programok szervezését, változatos szabadidős foglalkozások biztosítását és szeretetteljes, családias légkör kialakítását igénylik az intézménytől.

Lassan másfél évszázada él így összhangban a városrész és iskolája.

Az eltelt hosszú időszaknak állít emléket az a jubileumi hét, amelynek megrendezésére november 27-től kerül sor, és amelyre szertettel várja az érdeklődőket az intézmény.

 

 

A tervezett események között különböző programelemek szerepelnek.

Rögtön az első napon Zombori László és Dér István festőművészek alkotásaiból nyílik tárlat, akiket a művészeten kívül az is összeköt, hogy mindkettőjük felesége az iskolában tanított.

Másnap izgalmas programnak ígérkezik az intézmény óvópincéjét bemutató pincetúra. A pincében a régi idők hangulatát idézik meg egy tanterem berendezése útján, ahol nyugdíjas pedagógusok bevonásával interaktív kiállításra, egy jó hangulatú beszélgetésre, közös emlékezésre készülnek.

Mindezt „A jövő iskolája…” elnevezésű kiállítás követi a harmadik napon. Itt a gyermekrajzoké a főszerep.

A legtöbb előkészítő-szervező munkát az a nagyszabású gálaműsor igényli, amely december 1-jén kerül megvalósításra a szintén 140 éves Szegedi Nemzeti Színház és az ugyanennyi idős Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár közreműködésével.

Ünnepi programokban nem lesz hiány. A 140 éves iskola pedig a múltról való megemlékezést követően emelt fővel vághat neki a további évtizedeknek.