A köznevelési intézmények tudják, hogy a jutalmazás, elismerés hagyományos formái mellett számos egyéb módon is díjazhatják tanulóik teljesítményét. A Szegedi Fekete István Általános Iskola például a saját ötlet alapján működő „Tüskevár” program segítségével nyújt többletösztönzést diákjai számára.

A Szegedi Fekete István Általános Iskola még a jutalmazás, a dicséret terén is hű névadójához, hiszen Fekete István regényéhez, a „Tüskevárhoz” fűződik a diákok tevékenységét elismerni hivatott, saját ötleten alapuló ösztönzőprogram.

A 2022-ben felső tagozaton elindított, majd 2023 őszén a 4. évfolyamra is kiterjesztett „Tüskevár” program középpontjában egy díj rendszeres odaítélése áll, amelyet havonta érdemelnek ki azok a tanulók, akik a tanórákon figyelmükkel, aktív jelenlétükkel járulnak hozzá az óra sikeréhez, ezzel is példát mutatva társaiknak, segítséget nyújtva tanáraiknak.

„Tudjuk, hogy a tanórák sikerének alapja az osztályterem harmonikus légköre. Ha eredményeket szeretnénk elérni, érdemes felhasználni azokat a tanulói törekvéseket, melyek ösztönzőleg hatnak a közösségre.” – mondta Sáriné Vetró Zsuzsanna, az intézmény igazgatója.

Igazgató asszony a megvalósítás részleteiről is beszélt: „A pedagógusok a tanóra végén aláírásukkal igazolva felírják a tanteremben kihelyezett értékelőlapra azoknak a diákoknak a nevét, akik a tanóra alatt érdeklődő, építő részvételükkel segítséget adtak a szaktanárnak és társaiknak az eredményes tanuláshoz. Minden hónapban összesítésre kerülnek az értékelőlapok, és azok a tanulók, akiknek évfolyamonként a legtöbbször szerepel a neve, érmet kapnak. Értékeljük a legtöbb felírást összegyűjtő osztályt is. Minden hónap első kedd reggelén iskolagyűlést tartunk, ahol a „Tüskevár” program havi győzteseit is bemutatjuk. A tanulók sikeres motiválása érdekében az éremgyűjtésen túl év végi jutalmazás is szerepel a programban.”

A legjobbak tanév végén közösségi élményeknek örülhetnek. Idén például a legtöbb díjat elnyerő osztály hűsítő jégkrémezést érdemelt ki, az egyéni díjazottak pedig közös kulturális élményben részesültek egy mozilátogatás keretében.

 

 

„A program egyik fontos alapelve, hogy nem a tanulási teljesítményre, hanem a tanórai magatartásra, hozzáállásra figyelünk. A díjban azok is részesülhetnek, akik a tanulásban nehezebben élnek meg sikereket. A díjazottak megismerése ösztönzőleg hat a gyerekekre, és ismertté válnak azok a diákok is, akik a tanulásra fordított időben a közösség érdekében cselekszenek.” – összegezte az elveket igazgató asszony.

A „Tüskevár” program láthatóan különleges ösztönző erővel bír. Minden diák számára elérhető, hiszen nem a kiváló verseny- vagy tanulmányi eredményekre összpontosít. Olyan pedagógiai célzattal született, hogy figyelembe vegye a nevelő-oktató munkában fontos egyéb szegmenseket (például aktív tanórai jelenlét, szorgalom, igyekezet stb.) is, és mindezt közösségi szintre emelje.

„Egyik fő törekvésünk a sikeres és boldog diákévek megteremtése minden gyermek számára, melynek immár hagyománnyá vált színtere a „Tüskevár” program.” – zárta gondolatait az ötletgazda iskola igazgatója.