Az éremtábla hetedik helyén végzett a gyulai “Lila iskola”

Örömteli meglepetés érte február 8-án a Gyulai Tankerületi Központhoz tartozó Gyulai Implom József Általános Iskolát és tagintézményét, a „Lilasulit”. A 2017/2018-as tanévben elért diákolimpiai szereplései alapján az ország 7. legeredményesebb általános iskolájaként a Magyar Diáksport Szövetség Dél-alföldi Regionális Irodájának vezetője köszöntötte a sikeres iskolák sportolóit és adta át az iskoláknak a sportteljesítményért járó elismerő oklevelet.

„A Gyulai Implom József Általános Iskola összes diákja együtt örült a sikernek. Tagintézménye, a „Lilasuli” versenyzői is részt vettek az ünnepi oklevél átadásán”

Vincze József régiós vezető mellett Dr. Görgényi Ernő polgármester és Teleki-Szávai Krisztina, a gyulai tankerület igazgatója is gratuláltak a gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak a meglepetésnek szánt eseményen.

„A 2017/2018-as tanévben, Diákolimpiai csapat és egyéni teljesítményeik alapján Békés megye legjobb iskolája lett, országosan pedig 7. helyezést ért el az összesített „éremtáblázaton” a gyulai Implom iskola és tagintézménye, a „Lilasuli”

Az Implom iskola és tagintézménye Békés megye legjobbjaként összesen 139 ponttal lett országos 7. helyezett. A hatodik helytől csupán 10 pontnyira volt az intézmény, a dobogó harmadik fokától pedig 39 pontnyira.


„A képen (balról jobbra): Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója; Bor Gáborné, a „Lilasuli” tagintézmény-vezető helyettese; Kertes Gabriella, a Gyulai Implom József Általános Iskola intézményvezetője; Vincze József, az MDSZ Dél-Alföldi Regionális Irodájának vezetője, Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere”

Az országosan is kiemelkedőnek számító eredményhez, a gyermekek teljesítménye mellett a kiváló edzői felkészítés, az iskola utáni szakági edzések nyújtotta lehetőségek és Gyula Város Önkormányzatának folyamatos támogatása is kellett.

2019. február 08.