A Szegedi Dózsa György Általános Iskola 1,3 millió forinttal lett gazdagabb a „Kinder Joy of Moving – A mozgás öröme” című programban való sikeres szereplésének köszönhetően. A nyereményt az intézmény sportéletének fejlesztésére, sporteszközök beszerzésére fordítják majd.

A „Kinder Joy of Moving – A mozgás öröme” több országban is nagy népszerűségnek örvendő program, melynek középpontjában a gyermekek testmozgásának, az aktív életmódnak a népszerűsítése áll.

A 2020/2021-es tanévben 64 iskola indulhatott az értékes nyereményekért, köztük a fődíjért, az 1,3 millió forintért.

A résztvevők táborát a Szegedi Dózsa György Általános Iskola is erősítette, mely intézményben mindig kiemelt figyelmet kapott a testedzés, kiemelten a kajak-kenura és a labdajátékokra fókuszáló emelt szintű testnevelés.

A több hónapig tartó megmérettetésen az iskolát a 4. b osztály képviselte. A gyerekek sikeresen versenyeztek, még a digitális oktatás időszakában is nagyon jól vették az akadályokat, és remekül teljesítették a kéthetes lebontásban és témakörök megjelölésével érkező feladatokat.

Izgalmas kihívás volt például a kenulapát és a kosárlabda képi megjelenítése, a más nemzetek sportjátékával való megismerkedés, egy táncos koreográfia létrehozása, és örültek a garantált sportszerekért folyó pontszerző játéknak is, melynek eredményeként tollaslabda-, floorball- és kézilabdaszettet nyertek.

A nagyszerű teljesítményen túl még a szerencse is az iskola mellé szegült. A három hónap alatt összes feladatot teljesítő iskolák ugyanis sorsoláson vettek részt, így történt az, hogy a Dózsa az 1,3 millió forintos fődíjat is megszerezte.

A gyerekek teljesítményükért névre szóló oklevelet, emblémázott táskát és pólót vehettek át, valamint az olimpiai bajnok, Fazekas-Zúr Krisztina kajakos levelét kapták kézhez.

A nyereményt a diákönkormányzat véleményének kikérésével az intézmény sportéletének fejlesztésére szeretnék fordítani.

A versenyben a tanulókat segítő pedagógusok: Kisné Szőnyi Anita, Pappné Vezér Edina.

Gratulálunk!

Fotón: Feladat teljesítése közben a Szegedi Dózsa György Általános Iskola csapata