A Magyar Falu Program keretében 40 millió forintból újult meg a település általános iskolája. A projekt során több helyiséget is átalakítottak, a felújított szociális blokkok mellett fejlesztőszobát és közösségi teret is kialakítottak az intézményben. Az átadón elhangzott, sikeres a kistelepülések felzárkóztatására indított program: már közel 1200 faluban sikerült megállítani a népességfogyást.

Két terem és a szociális blokk újult meg a felgyői iskolában. Az átadón jártunk. Fotó: Majzik Attila

– Körülbelül tizenöt éve a baloldali kormányok idején százával zártak be a falusi óvodák és iskolák. Részben azért, mert alacsony volt a gyereklétszám, részben pedig azért, mert az intézmények finanszírozásával ellehetetlenítették a kistelepülések önkormányzatait. Az óvoda- és iskolabezárások miatt akkor több ezer pedagógus került az utcára – emlékeztetett Gyopáros Alpár. A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos kiemelte, a 2018-ban indult Magyar Falu Program célja az, hogy megállítsa a kistelepülések lélekszám-csökkenését. – Arra a kérdésre, hogy miért mennek el a fiatalok a falvakból, komplex választ kellett adnunk. Ennek része a falusi CSOK, a mellékút-hálózatok fejlesztése, a kisbolt-mentő program, valamint az óvoda- és iskola felújítások – mutatott rá a kormánybiztos.

Fotós: Majzik Attila

Gyopáros Alpár hozzátette, mindenhol azt látja, hogy élnek a Magyar Falu Program adta lehetőségekkel, az érintett 2500 kistelepülés közel felében már sikerült elérni a demográfiai fordulatot. – A Magyar Falu Program folytatódni fog, a kistelepülésen élők számíthatnak a program támogatására és a magyar kormány segítségére – tette hozzá a kormánybiztos.

A László Gyula Általános Iskola újabb felújítása is a kistelepülések fejlesztésére elindított program részeként valósult meg. A 40 millió forintos beruházás során több helyiséget is átalakítottak, a felújított szociális blokkok mellett fejlesztőszoba és foglalkozásoknak, szakköröknek helyet adó közösségi tér is készült. – A Magyar Falu Program nekünk, vidéki embereknek az éltető elemet jelenti. Az ennek köszönhetően megvalósult fejlesztések által a kistelepüléseken is városi szolgáltatásokat érhetnek el az emberek, erősödik a vidék megtartó ereje – fogalmazott Farkas Sándor agrárminiszter-helyettes, a térség országgyűlési képviselője.

forrás: delmagyar.hu