A Légy egészséges! Légy tudatos! Légy egészségtudatos! program keretében második alkalommal szervezett élménynapot a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara és a Gyulai Tankerületi Központ szerdán délután, a Gyulai Dürer Albert Általános Iskolában. Az élménynap keretében ezúttal is számos érdekesség várta a diákokat.

A Gyulai Tankerületi Központ és a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara 2022 júniusában kötött több területre kiterjedő együttműködési megállapodást. Mindennek részeként tavaly indították el a Légy egészséges! Légy tudatos! Légy egészségtudatos! című programjukat, így az élménynapot, amelynek célkitűzése a tankerületi központ fenntartásában működő köznevelési intézmények tanulóinak testi-lelki-értelmi egészségének támogatása, egészségtudatos magatartásának fejlesztése. Az élményalapú tanulást középpontba helyező kezdeményezés az egészségügyi pálya népszerűsítése mellett hozzájárul a nevelési-oktatási intézmények közötti tudásmegosztáshoz is.

 

Élménynapot szerveztek az egészségtudatosságért Gyulán

Fotó: Bencsik Ádám

 

Élménynap az egészségért

 

„Az egészség nem egyetlen tett, hanem szokásaink összessége. Azzá válunk, amit rendszeresen teszünk” – idézte köszöntőjében Arisztotelész gondolatát dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere. Mint elmondta, nagyon fontos, hogy nekünk magunknak is tennünk kell azért, hogy megőrizzük az egészségünket, hogy olyan állapotban legyünk, hogy ha meg is betegedünk, könnyebb dolga legyen az egészségügynek, és egy jól funkcionált szervezetet kelljen meggyógyítani.

 

– Az egészség egy olyan ajándék az élettől, amit ha az ember egyszer elveszít, lehet, hogy soha többé nem tudja visszaszerezni – fogalmazott dr. Görgényi Ernő. A polgármester szólt az online tér okozta elkényelmesedés veszélyeiről.

 

A rendezvény kapcsán kitért arra, hogy az egészségtudatos nevelést nem lehet eléggé ideje korán elkezdeni, ezért büszke arra, hogy szárba szökött ez a kezdeményezés. Kiemelte, a szerdai élménynapon 30 csapat, a művészeti iskolák kivételével minden, a Gyulai Tankerületi Központ fenntartásában működő intézmény képviseltette magát, és ügyességi verseny, kalandpálya, látványkonyha, illetve közös ételkészítés egyaránt színesítette az eseményt. 

 

Dr. Vincze Gábor, a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kar dékánja elsőként kiemelte a kar és a Gyulai Tankerületi Központ közötti együttműködési megállapodás jelentőségét, aminek jegyében létrejött a Légy egészséges! Légy tudatos! Légy egészségtudatos! program, amely az egészséges életmódról, illetve annak a táplálkozással való találkozásáról is szólt. A szakember számos szempontból elemezte az egészséges táplálkozás mikéntjét. Mint mondta, egyértelmű összefüggés van életforma, étrend és a mentális egészség között. A mentális egészség pedig egyértelműen meghatározza a fizikai közérzetünket.

 

A lelki egészség is fontos

 

Kertész Éva, a „21 Nő az egészségügyért” Alapítvány ügyvezetője bemutatta szervezetüket. Kitért arra, hogy lelki egészségünk ugyanolyan fontos, mint a fizikai egészségünk. 

 

– A szerdai nap ünnep volt, mindannyiunk ünnepe, a pedagógia és az egészségügy találkozásának ünnepe – tette hozzá. Kiemelte azt, hogy az egészség megőrzésében mindenkinek nagyon komoly saját felelőssége van.

 

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke a sport egészségben betöltött szerepének fontosságát emelte ki. 

 

– Sport nélkül nem tudunk egészségessé válni – folytatta a gondolatot. Mint kifejtette, az egészséges táplálkozásra nevelést már egészen kis gyermekkorban érdemes elkezdeni. Hangsúlyozta, a Gyulai Tankerületben különleges, egyedülálló program született, és a példát érdemes majd továbbvinni. Kiemelte az egyetem és a tankerületi központ együttműködésének jelentőségét.

 

A programon első ízben adták át Egészségtudatos nevelésért díjat, amelyet Ágostonné Farkas Mária, a gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola igazgatója és Csákvölgyi Erika, a kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola pedagógusa érdemelte ki. 

 


















Élménynap Gyulán

Fotók: Bencsik Ádám

 

 

forrás: BEOL.hu

fotó: Bencsik Ádám