A Szegedi Városi Kollégium Székhelyintézménye büszkén mutatja be diákönkormányzati elnökét, Rostás Rebekát, aki mind helyi szinten, mind az Országos Diákparlament képviselőjeként elhivatottan dolgozik a diákokat érintő fejlesztési lehetőségeken, a diákélet formálásán.

Rostás Rebekát, a Szegedi Városi Kollégium Székhelyintézményének diákönkormányzati elnökét és tevékenységét az intézmény igazgatóhelyettese, Hődörné Balatánszki Mária elismerő sorokkal mutatja be. A tanárnő írásából következnek részletek.

„Nagy büszkeséggel osztjuk meg, hogy kollégiumunk diákját, Rostás Rebekát, a Szegedi Városi Kollégium Székhelyintézményének diákönkormányzati elnökét, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulóját második alkalommal választották meg Csongrád-Csanád vármegye delegáltjának, az Országos Diákparlament képviselőjének. 2024 novemberétől az Országos Diáktanács tagjaként is tevékenykedik. Rendkívüli elhivatottsággal és aktivitással vesz részt a diákélet formálásában: 2023 novemberében első ízben választották meg a vármegye küldöttjévé, így lehetősége nyílt jelen lenni a 2024-ben, Székesfehérváron megrendezett Országos Diákparlamenten is. A következő év őszétől kezdve folyamatosan részt vesz a Belügyminisztériumban megvalósuló havi egyeztetéseken, ahol az államtitkársággal együttműködve dolgoznak a diákokat érintő javaslatokon és fejlesztési lehetőségeken.

Rebeka nagy lelkesedéssel, kiemelkedő szervezőkészséggel lendítette fel a Székhelyintézmény diákönkormányzatának munkáját, melynek köszönhetően új lendületet kapott a közösségi élet. Rebeka emellett kezdeményezte a tagintézmények közötti kapcsolatok erősítését is. Ennek eredményeként hamarosan megrendezésre kerül a szegedi középiskolák és kollégiumok diákönkormányzati elnökeinek találkozója, amely új fejezetet nyithat a városi diákélet felpezsdítésében.

2025. március 21-23. között Székesfehérvár adott otthont az Országos Diákparlamentnek. Nagy örömünkre szolgál, hogy kollégiumunk diákönkormányzatának elnökeként Rostás Rebeka képviselte vármegyénk oktatási intézményeit és tanulóifjúságát. A megválasztott küldötteknek az Országos Diákparlament keretén belül lehetőségük nyílt a köznevelésért felelős minisztérium vezetőivel, képviselőivel egyeztetni a diákjogokkal kapcsolatos kérdésekben…

A szekcióülések tartalmasak és konstruktívak voltak, nagyon sok értékes gondolat és megvalósulásra váró terv került lejegyzésre. Szekciónként kerültek feldolgozásra azok a pontok, amelyeket a delegáltak a saját iskoláikban, vármegyéjükben fogalmaztak meg. Rebeka, kollégiumunk és vármegyénk képviselője, új kapcsolatokra, tudásra tett szert a szekcióülések alkalmával, melyeket intézményünk munkájába is képes lesz majd beépíteni…

Büszkeséggel és örömmel tölti el a Szegedi Városi Kollégium Székhelyintézményének vezetőségét és pedagógusait, hogy az Országos Diákparlamenten Rostás Rebeka képviselte iskoláját és kollégiumát, jó hírét vitte intézményeinknek. Köszönjük a helyi diákokért végzett áldozatos munkáját!”