A Klebelsberg-iskolaként számon tartott Rókusi Általános Iskola novemberben nagyszabású programra készül. A Kodály Zoltán álmát megvalósító intézmény jubileumi hangversenyt szervez ének-zene tagozata 70. évfordulója alkalmából. A zenei rendezvényen ünnepi keretek között mutathatják be a több mint fél évszázados múltra visszatekintő oktatási terület jelenét.

Ének-zene-tagozatának 70. évfordulója alkalmából jubileumi hangversenyre készül a Rókusi Általános Iskola.

A Szegeden működő köznevelési intézményt Klebelsberg-iskolaként tartják számon, hiszen falai között kapott helyet a Klebelsberg Kuno kultuszminiszter nevéhez fűződő alföldi népiskolai program ötezredik tanterme. Az intézmény 1930-as átadására az iskolaépítés atyja, Klebelsberg Kuno is ellátogatott.

Ezen a megkülönböztető történelmi táptalajon mély gyökerekkel rendelkező pedagógiai hagyományok nőttek nagyra. Közülük az egyik a zenei alapokra helyezett oktatás, amely már 70 éves múltra tekint vissza, 1954-ben indították ugyanis az első „énekes” osztályt.

„A mindennapos énekórákkal… az „Éneklő Magyarország” egy kis szigete költözött az iskola falai közé.” – olvasható az iskolatörténeti bemutatkozóban. Néhány éven belül megalakultak a gyermekkórusok, és az egyéni képességfejlesztés fontos lehetősége, a hangszertanulás is teret kapott az iskolában.

Az intézmény azon köznevelési intézmények táborát erősíti, ahol több kórus is működik. Szegeden mindenki hallott már a Kicsinyek Kórusáról és a Rókus Gyermekkarról, hiszen sokszor szerepelnek különböző koncerteken, versenyeken, és gyakori vendégei a városi és tankerületi rendezvényeknek. Az emelt szintű ének-zenei oktatásban részesülő tanulókból álló két kórus évente mintegy 100 fővel működik.

Az elődök – Kalmár Ferencné, Stróner Ferencné, Czakóné Forgách Gabriella, Acsai Gabriella, Vass Irén, Dr. Baricz Zsoltné, Kádas Judit, Dr. Liptákné Klement Ágnes – áldozatos munkájának, türelmének, szeretetének köszönhető, hogy a tagozat ma is élő, fontos nevelő-oktató egysége az iskolának. Jelenleg a Rókusi Kicsinyek Kórusának Berényiné Ale Krisztina, a Rókus Gyermekkarnak Tóth Klára a vezetője.

A Kodály álmát megvalósító intézmény célja mindig is az volt, hogy a zene megszerettetése útján a gyermekek érzékeny, művészeteket ismerő és élvező fiatalokká váljanak. Így örömmel üdvözölnek minden lehetőséget, amely ezt az oktatási vonalat erősíti.

Nagyon büszkék például a néhány éve megalakult Kamarakórusra is, és nyitottak az újító törekvésekre. Ennek szép példája a ZenEmese névre hallgató zenei fejlesztő szakkör. A Nagy-Grácsik Emese tanítónő nevéhez fűződő iskolai jó gyakorlat célja, hogy a nem emelt szintű ének-zenei oktatásban résztvevők se maradjanak ki a zenei élményekből. Célja a zene szeretetének elmélyítése, a ritmusérzék, a koordinációs készségek fejlesztése játékos, élményalapú foglalkozások megtartásával. A tanulók szívesen állnak közönség elé a zenei betéteket, ritmusokat, dalokat, verseket, hangszeres játékot tartalmazó műsoraikkal.

A Kodály szellemiségét hűen őrző Rókusi Általános Iskolának láthatóan van mit bemutatnia! Külön öröm számukra, hogy a 2024. évi 70 éves zenei jubileumuk összekapcsolódik az Éneklő Ifjúság mozgalmának 90 éves évfordulójával.

A november 14-én megrendezésre kerülő ünnepi hangversenyt szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe.