Regionális versennyé válhat a jövőben a biológia tantárgy tehetségeinek Gyulán megrendezett megyei versenye

Genetika iránt érdeklődő, tehetséges, Békés megyei középiskolás diákok számára szervezett idén immár második alkalommal versenyt a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium 2019. március 30-án.

A Czeizel Endre Genetikai Feladatmegoldó Verseny során olyan, a genetika tárgykörébe tartozó feladatok várták a vetélkedő tanulókat, melyek próbára teszik a gondolkodóképességet. Megoldásukhoz, a témához kapcsolódó alapvető ismeretek mellett főként logikai képesség, azaz – mint ahogy a megnyitón is elhangzott – „józan paraszti ész” kell.

„A tehetség a legnagyobb természeti kincsünk – becsüljük meg! – mondta Dr. Czeizel Endre

A verseny fővédnökei Dr. Kovács József, országgyűlési képviselő és Dr. Szabad János, genetikus, a Szegedi Tudományegyetem emeritus professzora. Mellettük, az idei versenyre jelentkező húsz fiatalt Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgató asszonya és Kovács Ilona a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium megbízott igazgatónője köszöntötték.

Teleki-Szávai Krisztina tankerületi igazgató köszöntőjében egy személyes történettel emlékezett vissza Dr. Czeizel Endrére

A Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium idén másodjára ad otthont a megmérettetésnek, mely a tervek szerint hamarosan regionálissá bővülhet, s mely kiemelt szívügye Kmetykó Andrásnak, a verseny ötletgazdájának, aki kiváló ismerője a Czeizel életműnek.

A versennyel párhuzamosan a kísérő tanárok kiváló előadásokat hallgathattak meg többek között a modern biológia etikai kérdéseiről, vagy éppen a tizenévesek családi életre felkészítéséről.

Számos megyei középiskola képviseltette magát a genetikai feladatmegoldó versenyen

A verseny első helyezettje Pikó Boglárka, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium tanulója lett. Felkészítette: Boros Mihály. Második helyezést ért el Polgár Dominika, az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium tanulója. Felkészítette: Kovács Miklós. Harmadik helyen végzett Szilágyi Hanna, az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium tanulója, akit szintén Kovács Miklós készített fel.

 

A verseny első három helyezettje a tanulmányi siker erkölcsi értékén túl ajándékokkal is gazdagabb lett