Hazánk 30 általános iskolájából – többek között a fővárosból, Szegedről, Nyíregyházáról és Bonyhádról is – érkeztek hetedikesek és nyolcadikosok, hogy a Lila VegyÉSZ Bajnokságon kiderüljön, ki a legjobb vegyész diák Magyarországon. A Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye 9. alkalommal rendezte meg az országos kémiai megmérettetést: a háromfordulós verseny döntőjén az ország legjobb kis kémikusai versengtek.

A Lila VegyÉSZ döntőjén. Fotó: Oláh Szabolcs - Gyulai Tankerületi Központ

A május 20-i döntő megnyitóján Petróczki Zoltán Gábor, a Gyulai Tankerületi Központ szakmai igazgatóhelyettese, Kónya István, Gyula város alpolgármestere, Szabadosné Bécsi Katalin tagintézmény-vezető, valamint Molnár Sándorné Ildikó főszervező köszöntötte a jelenlévőket.

Képünkön Szabadosné Bécsi Katalin és Petróczki Zoltán Gábor. Fotó: Oláh Szabolcs - Gyulai Tankerületi Központ












Petróczki Zoltán Gábor megnyitó beszédében a kémia magyar múltját,jelenét és jövőjét tárta dióhéjban a versenyzők elé: Magyarországon az első tudományosan művelt természettudomány a vegyészet volt, amelynek története a XVIII. századra nyúlik vissza. Mint hozzátette, azóta négy magyar származású szakember büszkélkedhet kémiai Nobel-díjjal, majd reményét fejezte ki, hogy jelenlévők közül többen választják majd a kémiatanári pályát.

Képünkön Molnár Sándorné Ildikó és Kónya István. Fotó: Oláh Szabolcs - Gyulai Tankerületi Központ












Kónya István köszöntőjében kifejtette: a kémia az egyik legösszetettebb, legelgondolkodtatóbb, továbbá komoly koncentrációt, fegyelmet, türelmet igénylő tantárgy. És egyben egy olyan szakterület, amely az elmúlt években rendkívül keresetté vált, így ezt a tudást és szakmai ismeretet érdemes bővíteni, hogy később kamatoztatni lehessen.

A verseny témája idén a különleges anyagok voltak. A négyfeladatos felmérő után sem unatkozhatnak a jelenlévők, hiszen míg a dolgozatokat javították, laborbemutatón, játékos sportvetélkedőn, különleges kerékpárbemutatón és számítógépes kvízjátékon vehettek részt a vegyészpalánták és kísérőik.

A verseny végeredménye:

A hetedikesek kategóriájában első lett Hartai Tamás (Békéscsaba, Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, felkészítő tanára: Rúzsa Klára), másodikként végzett Varga Zalán (Szegedi Tabán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, felkészítő tanára: Sós Mária), és bronzérmet szerzett Somogyi Botond (Budaörsi Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola, felkészítő tanára: Forró Melinda).

A 8. évfolyam legjobbja lett Simon Vivien Klaudia (Budaörsi Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola, felkészítő tanára: Forró Melinda), utána Szerencse Arnold (Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola, felkészítő tanára: Móró Józsefné) és Fajka Lilla (Szegedi Tiszaparti Általános Iskola, felkészítő tanára: Krékityné D. Ágnes) következik.

A Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye 9. alkalommal rendezte meg az országos kémiai megmérettetést. Fotó: Oláh Szabolcs - Gyulai Tankerületi Központ