XVII. Országos Friss Antal Gordonkaverseny a Szolnoki Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében

Publikálva: 2023. december 1.

2023. november 24-26. között került megrendezésre Szolnokon a XVII. Országos Friss Antal Gordonkaverseny, amelynek 1975. óta a Szolnoki Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola a házigazdája.

A verseny döntőjébe a területi válogatókat követően 52 fő tanuló került az ország minden területéről, összesen 28 intézményből, 33 felkészítő pedagógus munkájának eredményképpen.

A tanulók 4 korcsoportban versenyeztek, a verseny legfiatalabb tanulója 7, legidősebb tanulója 17 éves volt.



Mind a 4 korcsoportban kiemelkedően tehetséges tanulók versenyeztek, akiknek a produkcióit 3 napon keresztül értékelte a 3 fős zsűri - Varga István - Budapest, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Agárdiné Csáki Ildikó - Kisvárda, Weiner Leó Zeneiskola, Kárpáti Mónika - Budapest, Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, Budapesti Operettszínház.

A vasárnapi díjkiosztón és gálahangversenyen a zsűri összesen 3 - Kiemelt I. díjat, 8 - I. díjat, 5 - II. díjat, 9 - III. díjat és 10 Különdíjat osztott ki a cselló tehetségeknek.



A verseny kiemelt támogatói: az Oktatási Hivatal, a Szolnoki Tankerületi Központ, Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata.


A verseny 2 nagydíját biztosította az Accell Hunlad Kft. és a Victoria Music Hangszerüzlet.


Menü

Navigáció