Új versenyzongorát kapott a Szolnoki Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola

Publikálva: 2019. október 8.

2019. 09. 27-én a Szolnoki Tankerületi Központ közreműködésével, a Hangszercsere program jóvoltából új versenyzongorát vehetett át a Szolnoki Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola

A Hangszercsere program a fiatalok zenei nevelésének az eddigieknél is nagyobb támogatása céljából jött létre.  " A Hangszercsere Program az országos Kodály Program része, amit a kormány a zeneszerző születésének 135., halálának 50. évfordulója alkalmából hirdetett meg. A program során az iskolák állami támogatásból kaptak lehetőséget megfelelő hangszerek beszerzésére és felújítására. Erre a kormány 2018-ban és 2019-ben 3-3 milliárd forintot biztosított."-mondta az átadón Lebanov József az EMMI Köznevelésért felelős államtitkárság főosztályvezetője
 

2018-ban a Szolnoki Tankerület Központ hangszerbeszerzésre és hangszerfelújításra összesen közel 17 millió forintot költött, 2019-ben ugyanezekre a célokra közel 16 millió forintot fordítottak. A Tankerületi Központ minden intézményébe került legalább egy elektromos zongora. Az újonnan átadott Yamaha C5x-es nagyzongora értéke közel 10 millió forint. Az ünnepségen bemutatásra került még egy Yamaha CLP-625 típusú elektromos zongora is, mely a szomszédos Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskolában lelt otthonra.

 

 

 

 

 

A Szolnoki Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskolában már az alapítás óta folyik zongoraoktatás, a zongora tanszakon jelenleg öt zenepedagógus közel 80 gyermek oktatását látja el.

A Yamaha hangversenyzongora megvásárlásával a zeneiskola több évtizedes álma vált valóra, hiszen új zongorát az elmúlt évtizedek során sajnos nem volt alkalmuk vásárolni.

Az intézmény évről évre több rangos hangversenyt rendez a zeneértő közönséggé nevelés céljából, ezeken túl pedig számos szakmai nap, megyei, regionális és országos verseny, fesztivál, valamint mesterkurzus házigazdája.

A kiváló minőségű hangversenyzongora az épület aulájában a nagy színpadon kap majd helyet, így az intézmény házi- és egyéb versenyeinek, hangversenyeinek valamint szakmai napjainak   magas színvonalú megrendezését is nagyban előmozdítja.

Menü

Navigáció