Tanulási zavarok kérdésére is keresik a válaszokat Békésen

Publikálva: 2023. május 10.

Megkezdődött a Gyulai Tankerületi Központ és a Dr. Illyés Sándor Intézmény második országos szakmai konferenciája szerdán délután az iskola békési központjában. A péntekig tartó esemény számos hasznos információval, bemutatókkal, csoportfoglalkozásokkal várja a résztvevő pedagógusokat, oktatási szakembereket.

Fotók: Für Henrik Fotós: Für Henrik

 

Aléné Kucsera Andrea, a Dr. Illyés Sándor Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény intézményvezetője elmondta, a tavaly megrendezett szakmai napok meggyőzték arról, hogy a programot a jövőben is folytatni kell.

 

– A rendezvényről annyi kedvező visszajelzést kaptunk, ami egyértelműsítette, hogy a konferenciát ismét életre hívjuk – fogalmazott az intézményvezető.

 

Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója kiemelte, a szakmai konferencia megmutatja annak a munkának az eredményét és értékeit, bepillantást enged abba a segítő szolgálatba, amelyben az iskola közössége az óvodától egészen a felnőttkor kapujáig végigkíséri a gyermekeket.

 

– E rendkívül széles ívű és összetett pedagógiai feladatot csak szakmailag és emberileg is egymásra támaszkodó, az egyéni tudást és akaratot közös erővé formáló közösség végezheti eredményesen – hangsúlyozta. – A tanítás sohasem munka, feladat, hanem az ember teljes lényét átható hivatás, és különleges szerencse, hogy a kifogyhatatlan szeretet ötvöződik benne a tudás átadásának vágyával. 

 

Mint mondta, egész életre szól az a különleges kapcsolat, amely tanítót és tanítványt összeköt.

 

A rendezvénnyel kapcsolatban kifejtette, a programmal biztosítják az együttműködés és a szakmai együttgondolkodás stabil és rendíthetetlen bázisát, a minőségi és innovatív oktatás szellemi műhelyét Békés városában, Békés vármegyében, sőt, túl e határokon, kaput nyitva az egész országnak. Hangsúlyozta, a pedagógusok mindenkor nemcsak részesei, hanem formálói is a változásoknak. Kiemelte, a jó iskolát egyszerre jellemzi az állandóság és a változás.


Már a konferencia első napjára is számos szakember volt kíváncsi. Fotó: Für Henrik

 

– Állandóság az értékek őrzésében és továbbhagyományozásában, a kitűzött célok vonatkozásában, de az oktatás nem nélkülözheti a megújulást sem, mert ez a fejlődés hozza el az új lehetőségek ígéreteit a gyerekek, a fiatalok számára – fogalmazott.

 

Kálmán Tibor, Békés polgármestere elmondta, az intézmény rendkívül sokrétű munkát végez, mindig megújul, mindent megoldanak, számukra nincs olyan kérdés, amire nincs megoldás.

 

Dr. Varga Imre PhD. címzetes igazgató, címzetes főiskolai tanár hangsúlyozta, Békés vármegye mindig élen járt a gyermekek érdekében hozott intézkedések terén.

 

– Ebben az intézetben érzem a volt tarhosi gyógypedagógiai intézet, sőt, a Szegedi Tudományegyetem Gyógypedagógus-képző Intézet szellemiségét – tette hozzá. A szakember elmondta, áttekintve a háromnapos programot az előadások és a bemutató foglalkozások témakörei előrevetítik, hogy a megjelentek részesei lehetnek a speciális tudást differenciáló pedagógia térhódításának, a műhelytermekben pedig láthatják a tanulók és a fiatalok értékeket létrehozó tevékenységét.

 

Fontos kihívásokat tekintenek át

 

Reményi Tamás, a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének elnöke elmondta, a konferencián egy olyan fő téma, az idegrendszeri feldolgozási, tanulási és viselkedési zavarok kérdése kerül a középpontba, amely az elmúlt években, évtizedekben a gyógypedagógia mellett a többségi pedagógiának is nagyon fontos kihívásává vált. Kiemelte, a konferencia arra is nagyon jó, hogy ne csak a témát, a tüneteket vessék fel, hanem megoldásokat is keressenek, hogy azok a hétköznapi kihívások során mindannyiuk segítségére lehessenek.

 

forrás: BEOL.hu

fotók: Für Henrik

 

Menü

Navigáció