Tankerület Büszkesége Díjátadó 2022

Publikálva: 2022. június 27.

A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ a tavalyi évben megalapította a Tankerület Büszkesége Díjat, ahol a tankerületi fenntartásban működő intézmények kiemelkedő tanulmányi-, sporteredménnyel vagy társadalmi szerepvállalással érintett tanulóit részesíti elismerésben. Az intézmények vezetői terjeszthettek fel tanulókat, akik értékelését az intézményektől független négytagú szakmai bizottság végezte társadalmi munkában. Tankerületi szinten összesen 51 pályázat érkezett, akik közül 11 normál tantervű és 1 speciális tantervű tanuló részesül elismerésben. A bíráló bizottságban olyan kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek vettek részt, akik korábban a saját szakterületükön maradandót nyújtottak, így példaként is állhatnak a díjazottak előtt, mint például Gyurta Dániel, akinek a sport területén szerzett érdemei vitathatatlanok, vagy Dr. Asztalos Kata, aki többek között a zenepedagógia terén ért el kiemelkedő sikereket.

A díjátadót a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ 2022. június 7-én tartotta Hódmezővásárhelyen a Hotel Ginkgo konferenciatermében. Hódmezővásárhely, Makó, Szentes és Csongrád járás intézményeiből egyaránt kaptak elismerést diákok a jeles eseményen.

Gimnáziumi korosztályban sporteredményeiért Loós Dominikot, tanulmányi sikereiért Baranyi Balázst, kimagasló művészeti teljesítményéért Nagy Noémit tüntette ki a tankerület, illetve az általa felkért rangos zsűri.

Az általános iskolások közül a legjobbak közé választották sport kategóriában Csendes Dávid Zoltánt, Körömi Ábel Zétényt, Gachályi Rékát és Varga Nórát. A különdíjat Gyermán Nórának nyújtották át. Tanulmányi eredményeikkel és társadalmi szerepvállalásban jeleskedtek: Hajnal Fanni, Mészáros Gergő és Papp Hunor. Művészeti kategóriában Kecskeméti Bence Odint választották a legjobbnak.

A Tankerület Büszkesége Különdíjat Vass Ákos kapta.

Menü

Navigáció