Tankerület Büszkesége Díj 2021

Publikálva: 2021. június 14.

A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ megalapította a Tankerület Büszkesége Díjat, ahol a tankerületi fenntartásban működő intézmények kiemelkedő tanulmányi, sporteredménnyel vagy társadalmi szerepvállalással érintett tanulóit részesíti elismerésben.

Miklós Anikó, a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ igazgatója kiemelte, hogy az intézményekben rengeteg kiemelkedő tanuló van. A pandémiás helyzet ellenére is rengeteg pályázat, összesen 65 pályázat érkezett, akik közül 10 normál tantervű és 1 speciális tantervű tanuló részesül elismerésben.

A díjra az intézmények vezetői terjeszthettek fel tanulókat, akik értékelését az intézményektől független négytagú szakmai bizottság végezte társadalmi munkában. Dr. Asztalos Kata, a Mathias Corvinus Collegium szegedi központjának vezetője elmondta, hogy a zsűrizésben első sorban azt figyelték, hogy milyen eredményeket értek el a diákok egy-egy területen. Kifejtette, hogy nagyon nehéz dolguk volt, hiszen olyan területeket kellett zsűrizniük, amik nehezen összehasonlíthatók. Azokat a diákokat keresték, akik sokszínűek, a közösségben aktív tagok, és letesznek valami pluszt az asztalra.

Baranyi Balázs azért felelt, hogy a bíráló bizottságban meglegyen a diákok szemlélete. Érdekes feladata volt, ugyanis társait kellett értékelnie. Azt tapasztalta, hogy aki társadalmilag aktív, az a tanulmányokban is erős.

A zsűriben olyan kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek vettek részt, akik korábban a saját szakterületükön kiemelkedőt és maradandót nyújtottak, így példaként is állhatnak a díjazottak előtt, mint például Gyurta Dániel, akinek a sport területén szerzett érdemei elvitathatatlanok.

A kiváló úszó elmondta, hogy a sportteljesítmény nagyon fontos, azonban ezek mellé oda kell tenni a többi területet is, például a tanulmányokat. Kifejtette, hogy Vásárhelyen otthon érzi magát, sok ismerőse, barátja van városunkban, ezért egy ilyen díj zsűrizésére való felkérés rendkívül nagy megtiszteltetés számára.

A díjazottak egy plakettot, oklevelet és utalványt kaptak díjazásul. A díjátadó a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola udvarán tartották meg csütörtök délelőtt.

A „Tankerület Büszkesége” díjat Dobai Dávid (Batsányi János Gimnázium és Kollégium 9. évfolyam, Csongrád),Lemairte Lucien (Németh László Gimnázium Általános Iskola 11. évfolyam, Hódmezővásárhely), Tóth Zoltán (Horváth Mihály Gimnázium 12. évfolyam, Szentes), Gémes Gergő (Mindszenti Általános Iskola 8. évfolyam), Szőnyi Zalán (Szent István Általános Iskola 8. évfolyam, Hódmezővásárhely), Kasza Anett (Arany János Általános Iskola, 8. évfolyam, Fábiánsebestyén), Gortva Levente (Koszta József Általános Iskola 8. évfolyam, Szentes), Bárkai Flóra Fáni (Batsányi János Gimnázium és Kollégium 8. évfolyam, Csongrád), Gulyás Ákos (Dózsa György Általános Iskola, Kiszombor, 7. évfolyam), Kiss Henrietta (Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézmény, 6. évfolyam). A „Tankerület Büszkesége” különdíjban részesült Lantos Gábor Dániel (Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, 7. évfolyam, Hódmezővásárhely). A Mathias Corvinus Collegium különdíját Majoros Dóra Ágnes (József Attila Gimnázium, Makó 12. évfolyam) vehette át, kiemelkedő teljesítményük elismeréseként oklevélben és jutalomban részesült Szabó Erik József és Zsóri Balázs.

Menü

Navigáció