Színházi koncerttel zárta a tanévet a szegedi Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

Publikálva: 2021. június 23.

A Szegedi Szimfonikus Zenekar évtizedek óta lehetőséget biztosít arra, hogy az intézmény néhány tehetséges növendéke a zenekar mellett szólistaként léphessen fel a Szegedi Nemzeti Színház színpadán. Ezúttal 2021. június 13-án jött el a nagy nap, amikor is közönség elé állhattak a kiválasztottak.

Végre ismét közönség előtt szerepelhettek a Király-König Péter Zeneiskola növendékei! Történt mindez a Szegedi Nemzeti Színház színpadán.

 

A Szegedi Szimfonikus Zenekar régóta segíti őket abban, hogy néhányan szólistaként léphessenek fel a zenekar mellett. Az elmúlt évben a pandémia miatt meghiúsult ez a program, és idén is sokáig csak bizakodni mertek egy közönség előtti igazi koncert lehetőségében.

 

2021. június 13-án a remény valóra vált, és újra ünnep költözött a zenekar és a fellépő szólisták szívébe. Ismét közönség előtt muzsikálhattak!

 

Bár a koncertlátogatás még szigorú szabályokhoz kötött, a fellépőket mégis mosolygós közönség és hatalmas taps fogadta.

 

A Szegedi Szimfonikus Zenekart Gyüdi Sándor, Liszt Ferenc-díjas karmester, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója vezényelte, a műsort Lukácsházi Győző vezette.

 

A Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskola fellépő tanulói:

 

Harmath Kornélia (hárfa), Kollár Villő (hárfa), Patkós Maja (hárfa) – felkészítő tanár: Natalia Gorbunova

Molnár Fanni Regina (klarinét) – felkészítő tanár: Poljak Éva

Cseh Julianna (zongora) – felkészítő tanár: Sóti Szobonya Emőke

Haluska Lara (hegedű) – Pécsiné Pánczél Mária

 

Mindenki reméli, hogy a diákoknak többé nem kell lemondaniuk a zeneértő közönség jelenlétéről és a tapssal kísért koncertezés öröméről.

 

Így legyen!


Menü

Navigáció