Szimpozium az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Jászberényi Campusán pedagógus jelöltek részére

Publikálva: 2024. május 29.

Több szervezet együttműködésével, tartalmas szakmai program került megrendezésre az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Jászberényi Campusán. A Jász-Nagykun-Szolnok Tehetségsegítő Tanács, a Szolnoki Tankerületi Központ, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat közösen hirdette meg a „Tanítóvá válok” című pályázatot tanító szakos főiskolai hallgatók részére. A felhívásra több mint harminc értékes pályamunka érkezett.

A felkért szakértők által kiválasztott írások szerzői szimpózium keretében mutatták be írásaikat május 10-én az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Jászberényi Campusán.

A pályázat kiírói nevében elsőként Császár István, a JNSZ Tehetségsegítő Tanács titkára köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Molnár Marietta tanszékvezető főiskolai tanár, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Tanszék vezetője nyitotta meg a rendezvényt. Zsoldos Erzsébet, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatójának köszöntője után dr. Magyar Ágnes adjunktus értékelte a beadott pályaműveket, melyekben a pedagógusjelöltek visszatekintettek eddigi szakmai életútjukra, az akadályok leküzdésére, fejlődésükre és mindemellett a jelent és a jövőképet is felvázolták. Az oklevelek, díjak átadása után a díjazottak bemutatták alkotásaikat. A program zárásaként dr. Bernhardt Renáta egyetemi docens, a Magyar Pedagógiai Társaság vármegyei tagozatának elnöke osztotta meg gondolatait a hallgatósággal.

A díjazott hallgatók az első évfolyamból:

1.      helyezett: Vinacsek Ivett

2. helyezett: Csikósné Németh Alexandra

3. helyezett: Szőrösné Csík Szandra


Különdíjat kaptak: Karácsony Rozália, Pintérné Budai Brigitta


A második évfolyamból:

     1. helyezett. Rácz-Rónyai Ágnes

     2. helyezett: Bertáné Balázs Eszter

     3. helyezett: Halmi Lea


Különdíjban részesültek: Telek Luca, Jónás Anita

Kiemelt különdíjat kapott: Horváthné Tóásó Mária


A díjazott hallgatók egy csoportja:

A főiskolai hallgatók pályaműveikben komoly elhivatottságról tettek tanúbizonyságot. Jó érzés volt hallgatni a beszámolókat az eddigi életutakról, tapasztalatokról. A program szervezői közül a JNSZ Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat, valamint a JNSZ Tehetségsegítő Tanács több szálon is kapcsolódik a Szolnoki Tankerületi Központhoz, így a rendezvény annak reményét is tükrözte, hogy néhány év múltán lelkes tanítónőkre számíthatnak a Vármegye intézményei.

Menü

Navigáció