Szegedi sikerek a „Chinese Bridge” versenyen

Publikálva: 2021. június 1.

A „Kínai Híd”, avagy „Chinese Bridge” nemzetközi versenyen kínai nyelvtudásukat mérhetik össze a tanulók évről évre. Végcél a Kínában megrendezésre kerülő nemzetközi döntőn való részvétel. A magyarországi online országos fordulón nagyon jól szerepeltek a szegediek.

A „Kínai Híd”, avagy „Chinese Bridge” elnevezésű nemzetközi verseny magyarországi országos fordulóját 2021. május 28-29-én rendezték meg. A nagyszabású eseményt a Kínai Népköztársaság Magyarországon akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, QI Dayu úr online köszöntője indította útjára.

A nyelvi versenyt, melynek mezőnyében 11 egyetemista és 11 középiskolás részvevő indult, online bonyolították le. A szegedi 2 versenyző bejelentkezési helyszínét a Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola Konfuciusz Tanteremként működő gimnáziumi székhelyintézménye biztosította.

A diákoknak egyebek között egy saját maguk által írt kínai nyelvű beszédet kellett prezentálniuk, de a feladatok között kiemelt figyelmet kapott a kínai kultúrához kapcsolódó színpadképes művészeti produkció előadása is. 

A szegedi versenyzők éneket, illetve táncot mutattak be, és kiváló teljesítményüknek köszönhetően mindketten előkelő helyen végeztek. Az első napon Samaneh Raiss Shaghaghi, az Szegedi Tudományegyetem hallgatója szerezte meg a győzelmet az egyetemisták versenyében. Másnap pedig Csóti Renáta, az Eötvös József Gimnázium 12. A osztályának tanulója végzett II. helyen a középiskolások kategóriájában.

Fotó: Csóti Renáta előadása

A szegedi bejelentkezési helyszínen, az Eötvös József Gimnáziumban a felkészítő tanár, Xu Xiaolu Luna tanárnő, valamint az SZTE Konfuciusz Intézetének magyar és kínai igazgatója, Mohr Richárd és Wang Lei szurkolt a szegediek sikeréért.

Fotón balról jobbra: Wang Lei, a SZTE Konfuciusz Intézet kínai igazgatója, Samaneh Raiss Shaghaghi, a SZTE hallgatója, Xu Xiaolu Luna felkészítő tanár, Csóti Renáta, a  SZTEJKI Eötvös József Gimnázium 12. A osztályos tanulója, Mohr Richárd, a SZTE Konfuciusz Intézet magyar igazgatója 

Gratulálunk a szép eredményhez!

Menü

Navigáció