Széchényis diákok együtt és aktívan a műanyaghulladék ellen!

Publikálva: 2023. január 19.

Széchényis diákok együtt és aktívan a műanyaghulladék ellen!

A Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium – ökoiskola révén - örömmel fogadta azt a felkérést, mely arra irányult, hogy vegyenek részt egy csoporttal a Plastic Pirates programban.

A Plastic Pirates - Go Europe! egy európai közösségi tudományos akció, amelyben iskolai osztályok, ifjúsági csoportok patakokból és folyókból gyűjtenek műanyag mintákat és dokumentálják az eredményeket. Az összegyűjtött adatokat utána tudósok értékelik. Ily módon a fiatal európai polgárok jelentős mértékben hozzájárulnak az európai folyók állapotának, a műanyag hulladék kiterjedtségének és szennyezettségének kutatásához.

Az iskola diákjai három csoportban végeztek el különböző feladatokat, kutatásokat a Dráva parton. Vizsgálták a hulladék mennyiségét, kategóriáját, anyag szerinti megjelenését a meghatározott három zóna területén.

Mindhárom csoport jegyzőkönyvben is rögzítette az adatokat. A programot és az abban aktívan részt vevő 9. osztályos tanulókat Dr. Fuiszné Savanyó Angéla tanárnő koordinálta.


Menü

Navigáció